Véletlen találtam erre a szösszenetre, elolvastam, megtetszett, majd a múlt vasárnapi versenyszimuláció folytán igencsak aktuálissá is vált… Többszöri visszatérő elolvasásra. Egészségetekre! 🙂

https://joeltorgeson.com/2018/07/11/every-partner-is-the-right-partner/

Minden partner A Megfelelő Partner

A következő néhány posztomban szeretnék feltárni pár mantrát (mentális modellt, ha így jobban tetszik), amit arra használok egy ideje, hogy javítsam vele a Jack&Jill versenyeken a táncos teljesítményemet. Nem mondanám, hogy tökéletes lennék Jack&Jill-ben – közel sem! -, de minőségi javulást tapasztaltam a teljesítményemben, és hiszem, hogy ez annak a néhány sztorinak köszönhető, amiket magamnak mondogatok. Az első, és szerintem a legfontosabb, hogy minden partner a megfelelő partner.

Ott vagy, állsz a sorban szemben a táncossal, akit egy random számmal odébb fognak állítani. Ez már a döntő (megcsináltad!), és a szíved jóval az ideális mérték fölött dobog. Miután elhangzik a kötelező vicc a divíziódról (“vicces… mert igaz!”), elvetik a közmondásból ismert kockát, és a sorsod megpecsételődik:

“Hét! A követők menjenek hét vezetővel arrébb!”

Vajon ki lesz az? Kivel fogod eltölteni azt a bizonyos másfél percet a közönség előtt? Ahogy a táncosok elhaladnak előtted, te futólag tudomásul veszed őket, miközben már lefelé leselkedsz a sorban. Meglátod a barátodat néhány emberrel arrébb. Ő a hetedik! Igen! Ez FANTASZTIKUS le…

…

Csak vicceltem, eggyel elszámoltad magad. Még soha nem táncoltál ezzel a személlyel azelőtt. Ajjaj.. Az agyad elkezd pörögni, te pedig elkezdesz izzadni.

Vajon ő lesz a megfelelő partner? Képes leszek győzni vele? Felejtsük el a győzelmet, túléljük egyáltalán? Összeillő a stílusunk? Működni fog?

Fogja venni az adást, amit te előkészítesz neki? Érzi már, hogy mibe léptetek?

Ki húzta a barátomat? Milyen számot fogunk kapni?

Hasra fogok esni?

MIÉRT, ISTENEM, MIÉRT?

Természetesen kifelé olyan nyugodt maradsz, akár egy uborka:

Magam is tapasztaltam már ezt, és a beszélgetéseim, amiket WCS táncosokkal folytattam mindenfelé, azt sugallják, hogy ez egy elég gyakori jelenség. A Jack&Jill-szorongás létezik. Szóval, hogyan is kéne hozzáállni?

Se bajnok, se pszichológus nem vagyok, de alázattal megosztom azt, ami nekem mostanában jobban szokott működni.

Minden partner a megfelelő partner.

A táncban, ahogy az életben is, csak néhány dolog fölött van hatalmunk. Bumm, kimondtam! Nem te irányítod a saját életed! Egész jó érzés ezt beismerni, nem? Vagy csak én érzem így? Eh. Na nem baj.

Mellesleg azt gondolom, hogy sokkal kevesebb dolgot tudunk irányítani az életben, mint amiről szeretjük azt gondolni, hogy mi irányítjuk. Persze kiválaszthatod, hogy melyik nadrágot viseld aznap, de ki döntötte azt el egyáltalán, hogy mindannyiunknak nadrágot kell viselnie? Mikro-szinten a választási lehetőség illúziója ringat minket (ma CiniMinis helyett Chocapic-et fogok enni!), miközben általában nem kérdőjelezzük meg a döntéseinket a megszokások terén (miért eszünk cukorhegyeket reggelire?). De a nagyobb filozófiai eszmefuttatást most egy másik napra hagyom. Ma a Jack&Jill-ről értekezünk.

Az aktuális kérdés tehát: mekkora befolyásod van arra, hogy ki lesz a partnered?

Gondolkozz el rajta.

Nulla. Zéró. Semmi.

És a lényeg azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amik fölött nincs hatalmad: nem igazán éri meg szomorkodni miattuk.

Nem hiszel nekem? Rengeteg tanulmány van, ami alátámasztja az állításom. Stephen Covey  ‘7 Habits of Highly Effective People‘ (A nagyon hatékony emberek 7 szokása) című tanulmányának fő mondandója, hogy olyan dolgokra fókuszáljunk, amik a befolyásolási körünkbe tartoznak. Ez a kör azoknak a dolgoknak egy részhalmaza, amiket tapasztalsz: ezek közül néhányra, a legtöbbre, egyszerűen nincs ráhatásod.

És tudod mit? Ez teljesen rendben van így. Tényleg, valóban rendben van. Túl fogod élni. Sőt, valójában még gyarapodni is fogsz.

Egy másik könyv, ami a véletlennel és annak az életünkre gyakorolt hatásával kapcsolatos gondolataimat befolyásolta, Leonard Mlodinow ‘The Drunkard’s Walk: How Randomness Rules our Everyday Lives’ (Az iszákos sétája: hogyan alakítja a véletlenszerűség a mindennapi életünket) című műve. Ha te is olyan javíthatatlan kocka vagy, mint én, nézz bele a random történések érthető megközelítéséért, és hogy mi, emberek mennyire bénák vagyunk ezek megértésében és alkalmazásában.

Térj a lényegre, Joel!

Vissza a döntőhöz. Semmilyen befolyásod nincs arra nézve, hogy végül kivel fogsz táncolni. Semmilyen! Mindaz a sok kéztördelés, reménykedés, aggódás és a stratégiák felállítása semmit sem fog neked segíteni. A véletlenszerűség egy nagy erő az életünkben, akár képes ezt a mi kis mintafelismerésre adaptálódott agyunk elhinni, akár nem.

Az igazat megvallva, engem mindig is eléggé foglalkoztatott, hogy kivel fogok táncolni. Amikor kirakták a döntősöket a falra, én odamentem és elkezdtem stratégiákat gyártani, hogy kik lennének azok, akikkel a legjobb lenne táncolni, és kikkel lenne szerintem kevesebb esélyem. Elképzeltem a fantasztikus táncokat, amiket a kedvencemmel lejthetnénk, a dicsőséget és az ihletet, ami eltöltené a testemet, ha azt a bizonyos személyt húznám, aki engem a következő szintre juttathatna (a pontok függvényében, néha szó szerint). Hagytam, hogy az elvárásaim elragadjanak.

Ma már nem így gondolkodom.

Valahol (a még most is tartó) utam folyamán, hogy egy odaadóbb, kevésbé  egocentrikus táncossá váljak, rájöttem, hogy az aggódás, hogy kivel táncolhatok majd, vagy a fogaim csikorgatása azon, hogy kivel táncoltam az imént azt eredményezte, hogy figyelmen kívül hagytam a legfontosabbat: A személyt, akivel éppen akkor táncoltam. Még mindig dolgozom azon, hogy ezt teljes mértékben alkalmazni tudjam.

Kulcsfontosságú dolog minden táncosnak, buliban vagy máshol, hogy a figyelmüket az éppen velük szemben álló partnerükre fókuszálják, arra a személyre, akivel éppen az adott pillanatban táncolnak. Hogy mi lehetne, vagy mi lehetett volna, teljesen irrelevánssá válik amikor rájössz, hogy az egyik legértékesebb dolog, amit tehetsz, hogy kiélezed a táncos képességeidet arra, hogy mindenkivel az adott pillanatban táncolj.

Ez az, ahol a csodák történnek. Ez az, ahol minden táncot élvezni tudsz.

És ha belegondolsz, az igazi nagyok jól néznek ki, bárkivel táncolnak is. Robert Royston vagy Deborah Szekely egy zsák krumplival táncolva is jól nézne ki. És te? És én?

Még nem.

Úgyhogy ideje összeszedni magunkat és kiélezni a képességeket, amik jó táncossá tesznek minket minden partnerrel. Ideje beismerni, hogy csak úgy, mint az a partner, akitől esetleg tartunk, a táncunk inkább néz ki egy lukas svájci sajtnak, mint egy sima Provolone-nak.

Igen, ez egy szörnyű, furcsa analógia, de a fenébe is, a Középnyugatról származom, úgyhogy bevállalom. És miért, ó random gondolatok Joel-ja,  miért hasznos magunkra úgy gondolni, mint egy lukacsos (és isteni) svájci sajtra?

Mert ami felett van hatalmunk, az a saját táncunk. Alakíthatjuk. Formálhatjuk. Dolgozhatunk rajta. Feltétlenül és megingathatatlanul felelősek vagyunk érte. Betömhetjük a lukakat és jobb táncossá válhatunk mindenki számára. Válhatunk azzá a táncossá, akit mindenki más szeretne kihúzni versenyen. Kiválóvá válhatunk a magunk módján.

Szóval gyerünk, csináljuk meg!

Mellesleg, csak hogy tisztán lássunk: a svájcit és a provolonét is imádom. Igen, szörnyű egy analógia. Tedd magad túl rajta!

Végkövetkeztetés:

Mindezekből az következik, hogy eggyel kevesebb dolog van, amin aggódnod kéne egy Jack&Jill alatt: hogy kivel fogsz majd táncolni! Egyszerűen nincs efelett befolyásod, úgyhogy energiát pazarolni arra, hogy ezen aggódsz, teljesen meddő dolog. Jobban teszed, ha azzal töltöd az idődet, hogy a gerinced legalább megközelítőleg a megfelelő tartásban legyen. De tényleg, inkább ezzel foglalkozz.

Belátom, ezt könnyebb mondani, mint csinálni. Ezért mondogatom magamnak ezt a mantrát, mielőtt a lábamat a parkettre teszem: Minden partner a megfelelő partner.

Minden partner a megfelelő partner.

Minden partner a megfelelő partner.

Ilyen egyszerű. Egy kis emlékeztető, hogy min nem kell aggódjak, és hogy kire kell fókuszáljak: arra a csodálatos személyre, akivel a következő 90 másodpercben táncolni fogok. Mindegy, hogy ez valójában igaz-e vagy sem, mindenesetre hasznos.

Mert amikor a műsorvezető azt mondja: “Táncra fel!”, és a közönség néma intenzitással fordul feléd, ő az egyetlen, aki segíthet megnyerni azt a döntőt. Hát miért ne add meg neki a legjobb esélyt, amit csak tudsz? Ő a megfelelő, de te az vagy-e?

Ha emlékeztetem magam, hogy minden partner a megfelelő partner, ez segít átformálni azt, ahogyan belemegyek a versenyzésbe, és emlékeztet arra, hogyan legyek boldog west coast swing versenyző.

Találkozunk a parketten!

*********************

Ford: Coti
2018. október