Mi az ördög az az „International Rally West Coast Swing – Flashmob”??
2014 óta (2023 kivételével) minden évben a nyár elején Olivier és Virginie Massart készít egy west coast swing koreográfiát egy fülbemászó zenére, amit megoszt a nemzetközi WCS közösséggel azzal a céllal, hogy szeptember elején a világ lehető legtöbb pontján (kb) egyszerre előadjuk azt.
Bár mi flashmobnak hívjuk, igazából nem az, hiszen a helyszínen is készülődünk, többször is letáncoljuk, különböző állásokból készítünk róla videót, hogy egy jó kis anyag készülhessen belőle emlékbe, vagy hogy megoszthassuk az ismerősökkel (“Nézd, ilyet táncolok!”), vagy hogy újabb táncosokat vonzzunk be vele a közösségbe. A végén pedig rendszerint még maradunk egy kis szabadtáncra. Ezzel szemben a flashmob, vagy magyarul villámcsődület, egy olyan rendezvény, ahol az emberek egy előre megszervezett csoportban, hirtelen jelennek meg egy nyilvános helyen, és valamilyen szokatlan, figyelemfelkeltő cselekedetet hajtanak végre, majd gyorsan szét is oszlanak. A lényeg a váratlanság és a látványosság, egyfajta performansz jelleggel. A performansz megvan, a látványosság is, a hirtelenség viszont már nem jellemző ránk. A Rally pedig egy olyan tömeges gyülekezés, ahol az emberek egy közös ügy támogatására gyűlnek össze. Azért ez jobban illik a mi kis eseményünkre, nem? Ezért hát a furcsa megnevezés: International Rally West Coast Swing (vagyis WCS Flashmob 😀 ).
A WCS Rally története
Rövid leszek (nem úgy, mint a WCS történetével):
2014-ben 23 ország 78 városában táncoltuk el az első flashmobot (mármint nem mi, hanem a mindenféle westiek).
2015-ben 34 ország 170 városában.
2016-ban 39 ország 240 városában.
2017-ben már 41 ország 246 városában.
Eddig van statisztikám, de biztos vagyok benne, hogy a számok azóta is nőnek.
Eleinte még összegyűjtötték a különböző városok videóit, és egy nagy közös összevágott videó is készült, de egy idő után, a nagyszámú résztvevő miatt ez már lehetetlen küldetésnek bizonyult, és abba is hagyták. Ma már mindenki csak megosztja a saját kis videóját.
Egészen talán 2022-ig még ugyanazon a napon volt mindenhol a rendezvény, ami adott egy plusz összetartozás érzést az eseményhez, azóta már csak a szeptember eleji hétvége az egyezményes időpont. De attól még elég menő érzés, hogy a világon több ezer ember táncolja “velünk” ugyanazt a koreót!
Volt olyan év, amikor nyári táborban tanultuk meg, és ott is készültek videók. Több vidéki városban is volt már, Szegeden 2021. óta minden évben van. Budapesten minden évben másik látványos helyszínt választunk, idén, 2025-ben a Néprajzi Múzeumnál leszünk.
A szervezők is változnak Budapesten, hiszen nem könnyű dolog egy ilyen eseményt összehozni. A teljesség igénye nélkül pár név a múltbeli szervezők közül: Szabó Gergely Husi, Balásy Ádám, Urbancsek Kati, Ulrich Feri (hangtechnika), Antal Attila (fotó/videó), és idén Sramli Kriszti. Ha valaki szívesen segítene, nála lehet jelentkezni!
Fun fact: A 2017-es nemzetközi logót WebMesterem és tettestársam, Antal Attila tervezte!
Miért érdemes részt venned benne?
Sokan nem szeretnek koreót (adott zenére előre összeállított figurasort) tanulni, mert nehezen jegyzik meg a sorrendet, és/vagy nem látják, hogy micsoda fejlődési lehetőség rejlik benne! Egyrészt új figurákat, új technikákat tanulhatsz általa. Aztán ha már jól megtanultad a sorrendet, elkezdhetsz végre a vezetés/követésen túl a zenére figyelni, és ráérezni azokra a kis apró dolgokra, amiktől muzikális lesz egy tánc. Elkezdhetsz végre saját magadra figyelni, arra, hogy hova és hogyan teszed a lábadat, mit csinálsz a kezeddel, hogyan tartod magadat, milyen kapcsolatot adsz, és még sorolhatnám. A közös tanulás, akár barátokkal, akár új arcokkal, akár csak a saját táncpartnereddel, remek alkalom új ismeretségek megkötésére, régiek megszilárdítására. És hát a közösségi élmény, maga a tudat, hogy szerte a világon milyen sokan tanulják épp ugyanazt, amit te! Aztán a rally maga, egy újabb közösségi élmény; kihívás, ha nem vagy exhibicionista típus, élvezet, ha igen, gyakorlás, ha versenyzel vagy fellépéseken szoktál/szeretnél részt venni.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, ha van még ötleted, írd meg (Cotinak messengeren, vagy az info@wcshirek.hu-ra), és kiegészítem a sort! De ennyi pozitív hozadék hallatán ugye már nem is gondolkodsz, hanem keresed is a partnert az ideihez?
És hogy hol vannak infók?
Hát itt, a WCS Híreken 🙂
A betanulós alkalmak a Workshopok naptárban.
A Rally maga a Bemutatók között.
A régi események videóit megtalálod a főoldalon a Flashmob cikkben.
Jó böngészést, jó tanulást, találkozunk 2026. szeptemberében is!
2025.július 11.
Coti
2025 december |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| hét | ked | sze | csü | pén | szo | vas |
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
|
29
|
30
|
31
|
||||