Laura Riva: A 10 legmeghatározóbb táncos gondolat, ami hatással van az életemre
Már több mint 8 éve táncolok, és ezalatt sok inspiráló dolgot hallottam (és láttam). De van 10 olyan gondolat, ami különösen megragadott. Ez a 10 gondolat sokkal több mindenre van hatással, mint pusztán a táncom: a világgal kapcsolatos nézőpontomat alakítják.
Remélem, hogy ezek számodra is legalább olyan elsőprő erejűek lesznek, mint számomra.
“Ne táncolj, csak sétálj”
Az új táncosok gyakran rengeteg időt töltenek azzal, hogy próbálnak táncolni. Én is egy voltam közülük, amíg egy tanárom egyszer azt nem mondta, fókuszáljak inkább a sétára a táncolás helyett. És hirtelen minden értelmet nyert.
Bármilyen feladat, amit elemeire bontunk, sokkal könnyebben végrehajthatóvá válik. Kezdd kicsiben, egyetlen koncepcióval, és idővel majd építs erre. Ez a legbiztosabb út a sikerhez.
“Nem arra kérlek, hogy legyél valaki más”
Sokan vágynak arra, hogy úgy mozogjanak, mint a kedvenc profi táncosuk. A legnagyobb táncos siker azonban abból fakad, ha megtanulod hogyan mozogj úgy, mint te magad. Nem kell, hogy olyan szexi légy, olyan könnyed, vagy olyan szórakoztató, mint a kedvenced – olyan szexinek, könnyednek és szórakoztatónak kell lenned, amilyen te magad vagy!
És ez nem korlátozódik csupán a táncra. Használhatod más emberek tippjeit és trükkjeit arra, hogy fejlődj vagy a képességeid berögzüljenek, de megtalálni a saját hangodat sokkal hathatósabb, mint ha valaki más képességeit imitálod.
“A megfelelő tanárral bárki megtanulhat táncolni”
Még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne tudott volna megtanulni táncolni. Minden a tanáron múlik. Van, akinek könnyebb megtanulnia táncolni a háttere miatt – de bárki képes lehet rá végső soron.
Akár az életben, akár a táncban, egy jó tanár kincset ér. A megfelelő mentor mellett képes lehetsz olyan eredmények elérésére, amit sohasem tartottál lehetségesnek. Ugyanakkor egy rossz tanárral a tanulás nehézkes, vagy akár lehetetlen is lehet. Ne félj megválni egy rossz tanártól, vagy találni magadnak egy nagyszerűt.
“Akiket a legjobban kéne csodálnunk, azok a kezdők”
Nekem nincs szükségem túl sok merészségre ahhoz, hogy elmenjek táncolni. Ismerem az embereket, ismerem a táncot. Ezzel szemben a kezdők egy teljesen ismeretlen világba lépnek be. Na ez a bátorság.
Ha elég bátor vagy kezdőnek lenni, képes leszel arra, hogy naggyá válj. Légy kezdő olyan gyakran, amilyen gyakran csak lehet! Tanulj meg új dolgokat. Engedd a körülötted lévőket, akik többet tudnak, hogy vezessenek. Találd meg a magabiztosságot, hogy belépj egy számodra új világba.
“Ha azt hiszed, már ott vagy, vesztettél”
A legtöbben akkor hagyják abba, amikor elérkeznek a célvonalhoz. Mindegy, hogy az egy projekt, egy verseny vagy egy képesség fejlesztése, a célvonal képviseli az út végét. A táncban ha úgy gondolod, hogy elérted a fejlődésed végét, akkor sose leszel nagy.
Azok a legjobb táncosok, akik sose érnek a “végére”. Inkább keresik a lehetőségeket a további fejlődésre. Ugyanez igaz bármely más törekvésre is: azok a legsikeresebb emberek, akik sose érnek el az útjuk végére, hanem mindig a következő fejezetet keresik.
“Egy nagyszerű táncos nem mindig nagyszerű ember”
A tánc világában is megvannak a saját bálványaink és sztárjaink. És a sztárok nyilván nagyszerű táncosok. De ez nem garancia arra, hogy emberként is nagyszerűek.
Életünk többi területére is igaz ugyanez. Lehet az a főnök, egy celeb, vagy egy személy, akit csodálsz, a siker valamely területen nem biztosíték az emberi nagyságra. Vannak nagyon rossz táncosok, akik fantasztikus emberek, és van néhány fantasztikus táncos, akik elég szemét emberek.
“Nem kell semmi olyat csinálnod, amit nem akarsz”
Vannak, akiknek nagyon sok időbe telik megtanulni, hogy a “nem” egy teljesen jó szó. Az érzékibb táncoknál ide tartozik az a távolságnak a megtartása, ahol neked még kényelmes a tánc.
Ez ugyanúgy igaz az életben is. Bár nem feltétlen akarunk valamit csinálni, amit aztán mégis úgy döntünk, hogy csinálunk (pl. lábvarik gyakorlása), mindig van választásunk. Akkor is van választásunk, amikor valaki nem akar anélkül táncolni, amit mi nem akarunk megtenni: odébbállhatunk.
Vannak persze olyan szituációk, hogy a negatívumok kerülnének túlsúlyba, amikor kiállnál magadért. Ezért ki kell egészítenünk az idézetet: az is OK, ha valaki neked mond nemet.
“A tánc türelemgyakorlat”
Meglehetősen könnyű tánctanulás közben frusztrálódni. Bár a tánc elég jó szórakozás, vannak dolgok, amiken nagyon-nagyon utálunk dolgozni. Rengeteg türelemre van szükség ahhoz, hogy átrágjuk magunkat ezeken az unalmas feladatokon, és elérkezzünk a szórakoztató részhez.
Az életben is így van ez. Akár egy iskolai feladatról vagy egy munkahelyi lépcsőfokról legyen szó, az élet valójában türelmi tesztek sorozatából áll.
“Az, hogy könnyűnek látszik, kemény munka eredménye”
Ha próbáltál már könnyűnek tűnő táncmozdulatokat utánozni, érted ezt a mondatot.
Ahhoz, hogy valami könnyűnek látszódjék, viszonylag könnyűnek kell lennie a tested (vagy az elméd) számára. Kell hogy legyen erőd, tudatosságod, koordinációd, izommemóriád ahhoz, hogy megtörténjenek a dolgok. Ugyanez áll a nem táncos dolgokra, mint például az írás. Elég sok munka, mire eljutsz oda, hogy könnyedén tudsz írni.
De minél többet gyakorolsz, annál könnyebbé fog válni. Csak gondolj vissza arra, milyen nehéz volt az első alaplépés amikor elkezdtél táncolni.
“Az, hogy hogyan mondod, legalább olyan fontos, mint hogy mit mondasz”
Az alaplépés egy viszonylag egyszerű koncepció a legtöbb táncban. Ugyanakkor az, ahogyan valaki kivitelezi az alapokat, komoly hatással van a tánca többi részére.
Sokan nem értik a különbséget a tiszta és a meggondolatlan beszéd között. Egy egyszerű példával élve ez a különbség aközött, hogy “Azonnal megcsinálod!” és “Kérlek csináld meg”. Mindkettő ugyanazt mondja. Az egyik kedvesen, a másik durván.
Mindegy, hogy mit kell mondanod, mindig mondd kedvesen. Akkor is, ha úgy gondolod, hogy az illető egy totális seggfej. Akkor is, ha több szóval kell mondanod emiatt. Mindig van lehetőség egyértelműnek és kedvesnek lenni egyszerre. Mindig.
———–
Ha van olyan táncos idézet vagy gondolat, ami befolyásolja azt, ahogyan a világot látod, írd meg!
*********
Ford: Coti (2021. január)
The 10 Most Influential Thoughts from Dance that Influence my Life