Laura Riva: Érvek a “tiszta alapok” elvárása ellen

WCSHirek.hu logó 2018

Érvek a “tiszta alapok” elvárása ellen

Biztosan hallottál (vagy mondtál) már olyasmit, hogy “Imádom a kezdőket! Nem számít más, csak legyenek a partneremnek szép tiszta alapjai!” Azt gondolhatnánk, hogy ez leveszi a terhet a kezdők válláról, akik csak most próbálgatják magukat a táncban, és elveszi a kedvüket a figurahalmozós vagy durva vezetéstől. De lehet, hogy kicsit át kéne gondolnunk ezt a dolgot.

A “tiszta alapok” mítosza

Egy kezdőnek nem lehetnek tiszta alapjai. Biztos vannak olyanok, akiknek tisztábbak vagy jobbak az alapjai, és olyanok is, akiknek gyengébbek. De olyat nem fogsz találni, akinek “tiszták”. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert még nem fejlesztették ki azokat.

Először is, nagyon kevés embernek vannak igazán “tiszta” alapjai (intermediate és advanced táncosokat is beleértve). Az alapok azok a dolgok, amiknek a javításán és finomhangolásán egész táncos életünk folyamán dolgozunk. A boka/láb erősítésétől a testtartásig; a gördítéstől az alapfigurákig – folyamatosan az alapjaink tisztításán dolgozunk.

Másodszor: valójában nincs is definíciónk a “tiszta” alapokra. Minden ember mást tart “tisztának”. Nincs egy objektív szabvány, ami alapján egy kezdő megállapíthatná, hogy a táncában megvannak-e a “jó és tiszta alapok”.

Harmadszor, a kezdőknek két fő tábora létezik: a túl magabiztos és a totálisan rémült. Az első csoportba tartozók általában úgy gondolják, hogy az alapjaik “tiszták”, annak ellenére, hogy még nagyon sokat kell dolgozniuk rajtuk (ez egy általános tanulási fázis, ahol a magabiztosság és a tánc iránti szenvedély ki tud fejlődni – hagyjuk őket, hogy tánc-tinédzserek lehessenek!)

A második csoport tagjai nagyon is tudatában vannak annak, hogy az alapjaik abszolúte NEM tiszták – és ehhez akkor is ragaszkodnak, ha valójában az alapjaik jobbak, mint a többi kezdő 90%-ának. És a “tiszta” alapok keresése egyfajta bénultsághoz, a hibáktól való félelemhez vezethet. Amit ezek a kezdők valószínűleg nem tudatosítanak, az a hatalmas mennyiségű munka, idő és gyakorlás, amire a “tiszta” alapokhoz valójában szükség van – és hogy teljesen rendben van az, hogy ők még nem tartanak ott.

Nem várhatjuk el még a legalkalmasabb, legtehetségesebb kezdőtől sem, hogy “tiszta” alapjai legyenek, vagy hogy felismerje, hogy nincsenek neki. Ennek következtében úgy gondolom, hogy vannak más elvárások, amik helyénvalóbbak lehetnek a kezdők esetében.

A “biztonságos és figyelmes partner” paradigmája

Ahelyett, hogy jó és tiszta alapokat várnánk egy kezdő táncostól, keressünk benne valami mást: egy biztonságos és figyelmes partnert. Számomra a következő három sarokkő a legfontosabb:

  • A partner kényelme fontosabb, mint hogy “valami” történjen
  • Folyamatosan a közös táncos élmény javításának lehetőségét keresik
  • Ha jelzed nekik, hogy valami, amit ők észre se vettek vagy amiről megfeledkeztek, kényelmetlen neked, arra onnantól odafigyelnek

Például nem érdekel, ha egy kezdő nincs zenében – de az érdekel, hogy igyekezzen úgy táncolni, hogy nekem ne essen bántódásom. Nem érdekel, hogy fantasztikus érzetű alapjai vannak-e – de érdekel, hogy mindent megtesz-e azért, hogy én kényelmesen és biztonságban érezzem magam. Nem érdekel, ha olyan bonyolult figurákkal próbálkozik, amikre még nem áll készen – de az érdekel, hogy odafigyel-e rám, amikor megkérem rá, hogy ezt ne tegye.

Itt van még egy pár példa:

  • Nem gond, ha a testsúlyáthelyezése még egy kicsit bizonytalan, ha közben próbál engem bevonni a mosolyával és a mozgás örömével.
  • Nem gond, ha nem épp a legérzékenyebb partner, mert próbál nagyon arra figyelni, hogy eleget várjon.
  • Nem gond, ha zárt tartásban fura érzetet ad, hogyha megkéred, hogy adjon egy kicsit több teret, akkor megteszi.
  • Nem gond, ha szorít a hüvelykujjával, ha bármikor megkéred, azonnal enged a tartásán, és nagyon igyekszik, hogy kényelmesen érezd magad.
  • És mi van akkor, ha az a zenei próbálkozás nem igazán sikerült neki? Nem okozott vele fájdalmat, csak próbált valami szórakoztatót alkotni a kedvedért.

És persze még folytathatnám sokáig.

“De én olyan partnereket akarok, akikkel jó érzés a tánc!”

Persze, hogy olyanokat szeretnél! De bárkinek, aki táncot tanul, időre van szüksége, hogy a fizikai kontaktus apró nüanszait elsajátítsa – és általában többre van ehhez szüksége, mint egyetlen nap. Vannak, akiknek a “tiszta alapok” és a “fantasztikus kapcsolat” egy év rendszeres munka után megadatik. De én azt szeretném, hogy addig is, amíg ezen dolgozik, együtt vidám, elfogadó táncaink legyenek.

Itt most nem azokról az emberekről beszélek, akik a partnereiket rosszul kezelik, és ehhez még esetleg a technikájuk is rossz, ami még jobban megnehezíti a dolgokat. Azokról az igazán kedves emberekről beszélek, akik idejük nagy részét a parkett szélén ülve töltik, de határozottan felvillanyozódnak, ha felkéred őket táncolni. Azokról az emberekről, akik talán egy kicsit túl lelkesek a mozdulataikban és kapcsolat terén – de igazán remélik, hogy fantasztikusan fogod magad velük érezni.

És mindenekelőtt azokról a kedves de bizonytalan kezdőkről beszélek, akik úgy érzik, hogy nem “elég jók” a táncos alapjaik ahhoz, hogy szórakoztató partnerek lehessenek. Szeretném, ha ezek az emberek tudnák, hogy engem nem érdekel, hogy “tiszták”-e az alapjaik; csak annyit szeretnék, hogy biztonságos és figyelmes partnerek legyenek. És nem érdekel, hogy egy napja vagy három éve táncolnak, amíg őket érdekli az én biztonságom és örömöm a táncban.

A kezdők bátorítása

Legközelebb, ha látsz egy kezdőt a fejlődése bármely szakaszában, próbálj segíteni neki megérteni, hogy a hajlandósága arra, hogy odafigyeljen a partnerére és biztonságban tudja őt, mérhetetlenül többet ér, mint a technikai pontossága.

Végülis, mindannyian találkoztunk már olyan magas szintű táncossal, aki nem figyel és nem kapcsolódik, de remek a technikája. Róla mit gondolsz?

Még egy “bénácska” alapokkal rendelkező kezdő is képes kontrollálni a remek partnerség receptjének legalább a felét: a figyelmét és a biztonságosságát. A technikájuk felfejlődhet később (feltéve, hogy dolgoznak rajta), de amíg ez megtörténik, még mindig lehetnek csodás személyek, akiknek fontos a partnerük – már az útjuk kezdeti szakaszán is.

 

*****************

Írta: Laura Riva
Fordította: Coti (2020.február)

A Case Against “Good, Clean Basics”

2024 április

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
  • Minibuli - AdamRitaSwing
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
  • Tavaszköszöntő Szabadtéri piknik buli
15
16
17
18
19
  • Goldance buli 1. & 3. pénteken @ Etele út
20
  • FS Tea Dance
21
22
23
24
  • Minibuli - AdamRitaSwing
25
26
  • WestieEST - BHG
27
28
  • Tavaszi Tánctér - WCS
29
30