A tegnapi buliban végre teljesült egy régi vágyam, Jóri Rita és Balásy Ádám segítségével megtanulhattuk a Shim Sham-et. Sokat hallottam róla, de nem tudtam pontosan, hogy mi is ez, csak hogy egy sor, köze van a Lindy Hophoz, és mivel sokan szokták egyszerre táncolni, közösségépítő ereje van.

Egy barátnőm persze nálam érdeklődött, hogy mi is ez az egész (hisz én vagyok itt a hírforrás, ugye), úgyhogy rá is kerestem, és találtam egy rövid történetet itt, aminek a lényegét le is fordítottam nektek – viszonylag gyorsan, úgyhogy elnézést a slampos fogalmazásért és a táncos kifejezések random fordításáért… ha valaki jártasabb a magyar elnevezésekben, kérem szóljon, javítom, amit kell!

*******************

“A Shim Sham egy rövid sor, ami összehozza a különböző szintű szteptáncosokat. Senki sem túl öreg, túl fiatal, túl tapasztalatlan vagy túl tapasztalt a részvételhez.”

—Dance Spirit

[…]

A késői húszas években, amikor a Lindy Hop még épp kifejlődőben volt, két szteptáncos, Leonard Reed és Willie Bryant kitalált egy sort, amit Goofus-nak neveztek el, és amit a “Turkey in the Straw.” című számra táncoltak. Abban az időben egy népszerű és hosszú életű musical turnén léptek fel a Witman Sisters-zel. Az előadáshoz hiányzott még egy befejező rész, így a két fiatalember gyorsan összedobott egy rövid koreót, különböző helyekről származó sztep lépésekből. Ez a koreó hasonló volt a mai shim sham elejéhez: lábhúzások, keresztlépések, tacky Annie-k, és stoppok. 

Gondolkoztatok egyébként már azon , hogy honnan származik a “tacky Annie” elnevezés? Én sokat gondolkoztam rajta, és szerencsére végre rátaláltam a magyarázatra. Nem tudom, hogy igaz-e, de Harri Heinila, az Authentic Jazz Dance írója szerint:

“A tack annie egy Jack Wiggins nevű szteptáncostól származik, akinek volt egy szokása: rendszerint megkérdezte a közönségtől: “Do you want me pull it” (kb: akarjátok, hogy megcsináljam?) A válasz általában igen volt. Egy alkalommal a közönség sorai közt volt barátnője, Annie is, és amikor a fentiek elhangoztak azon az alkalmon, még hozzátette: ‘Annie, next step may be tacky, but I gonna do it for you!’ (kb: Annie, a következő lépés lehet kicsit slampos lesz, de neked fogom csinálni).”

Ahogy telt az idő, a sor felkapott lett, és a korai harmincas évekre Harlem-szerte táncolták a színpadokon. Sokszor ez volt a finálé, amit minden résztvevő, táncosok, énekesek, zenészek együtt adtak elő. A Savoy bálteremben Frankie Manning és barátai pedig néha a parkett szélén táncolták el.

Úgy hatvan évvel később Frankie megismertette a sort az új generációs lindyhopperekkel. Csinált egy hosszabb verziót, ahol az eredeti Goofus refrént megismételte stoppokkal, és hozzátett pár boogie előre és -hátralépést, és shorty George-ot. Itt láthatjátok egy oktató videóban Erin Stevens-szel a késői nyolcvanas évekből:

Miután megtanulták a sort Frankie-től, a New York Swing Dance Society tagja heti rendszerességgel kezdték táncolni a bulijaikon. Innen terjedt el a többi buliba, míg végül globális tradíció született belőle.

**********************

.. és eljutott Budapestre is, a boogisokhoz, majd tizenpár évvel később a westie-k is megtanulhatták egy Mikulás-buliban. Itt a vége – ja, nem! 🙂

Itt a zene, amire táncoltuk tegnap:

*********************

Coti, 2019. december 7.

És egy videó a Facebookról – Shim Sham Shimmy with Robert Royston
US Open Swing Dance Championships 2002: https://www.facebook.com/Azartony/videos/3754479561235807/

És még egy Facebook-os videó: https://fb.watch/69Lmqot1CO/

Ha nem ismerős Frankie Manning neve, és/vagy tovább művelődnél, ajánlom figyelmedbe a WCS töri írást!