Van egy nagyon kényes, szerteágazó és sok nézőpontú, ennélfogva igen fontos kérdéskör, ami mindannyiunkat érint ebben a közösségben: a FELKÉRÉS.

Amikor a lenti cikk megjelent, éppen csak átfutottam, azt gondoltam már megint ugyanazt a csontot rágja… És eszembe sem jutott lefordítani. Aztán az egyik pénteki buliban történtek miatt valaki felhívta rá újra a figyelmemet, hogy talán érdemes lenne mégis megosztani, a közösségnek csak hasznára válhat, mert nem csak a problémát boncolgatja, hanem megoldási lehetőségeket is ad. Így hát megszületett a magyar változat, fogyasszátok egészséggel!

A felkérés egyéb nézőpontokból történő boncolgatására elég sok olvasnivalót találhattok még itt is.

Ha pedig kérdés vagy a témával kapcsolatos hiányérzet merülne fel bennetek, azt megoszthatjátok – akár név nélkül is – a Westie Corner-ben.

Íme tehát Laura Riva legújabb írása, és annak fordítása.

Breaking the Dance Monkey and Dance Clique Cycle

A táncos majom és a táncos elit ördögi körének megtörése

LAURA RIVA írása

 

Nemrégiben írtam egy cikket arról, hogy miért nem táncolnak sokszor a bulikban a profik. De ezen túl úgy tűnik, van egy alapvető széthúzás abban is, ahogy a haladó táncosok bánnak az újakkal, és ahogy az újak bánnak a bálványaikkal. Sok helyen ez furcsa viszonyokhoz vezetett, ahol a haladó táncosok szinte kerülik az újakat, míg az újak hosszú sorokban állnak és démonizálják a haladóbbakat, akik nem elég odaadóak feléjük.

Mint bulitáncos néhány táncstílusban és profi másokban, mindkét oldalon álltam már. Voltam olyan helyzetben, hogy megállás nélkül táncokért üldöztek, ugyanakkor tanúja voltam annak is, ahogy a magas szintű táncosok klikkje órákon át csak egymással beszélget, és jeges tekinteteket vetnek azokra, akik meg merik őket közelíteni. Ez pedig nem egy kellemes érzés, egyik oldalon sem.

Mit nevezek “átlag”-nak

Ebben a cikkben a tipikus bulitáncosokat (social dancers) “átlag táncosok”-nak fogom nevezni. Ezt azok megnevezésére használom, akiknek semmilyen fajta státusza nincs a közösségben, mint híresség, vagy a közösség jól ismert tagja, és nem mint egy adott képzettségi szintet. A “magas szintűt” pedig mindazokra használom, akiknek valamilyen fajta pozitív közismertsége van a tánc terén, akár profikról, akár csak egy kívánatos táncpartnerről legyen szó.

A táncos majom születése

Egyes átlag táncosok elkezdték a magas szintű táncosokat táncos majomként kezelni. Olyan magas szintű táncosokat akarnak, akik mindig rendelkezésre állnak, mindig kedvesek, mindig igent mondanak (nekik), mindig van energiájuk, és mindig mindenkivel akarnak táncolni. Ha sorban állnak értük, jobban teszik, ha nem mennek el egy pohár vízért sem. Végül is, a sorban következő ember már 20 perce várja, hogy táncolhasson velük! Kibírhatnák még azt a következő táncot, nem halnának bele.

Képzeld el, hogy egy új táncosokkal teli teremben vagy. Mindenki legalább egy táncot akar veled. Felkérnek, amikor valakivel beszélgetsz, amikor elmész inni, vagy amikor leülsz egy számnál, amit nem szeretsz. Ha nemet mondasz, megbántódnak. Számonkérik tőled, hogy miért. És elkezdenek seggfejnek titulálni.

Te lettél a terem táncos majma. Ilyen érzéssel küzd sok magas szintű táncos (főleg a pro-k) egy-egy esemény végére.

Az elit táncos születése

Képzeld el, hogyan éreznéd magad egy ilyen táncos majomként. Hogyan reagálnál? Lehet, hogy te élvezed (vagy élvezted) a kezdőkkel a táncokat. De most, hogy kötelezettség, hirtelen már nem is olyan jó móka. Úgyhogy lehet, hogy elkezded kerülni a személyes kontaktust az újabb táncosokkal vagy azokkal, akiket nem ismersz. Visszavonulsz a klikkedhez, ahol még úgy érzed, van ráhatásod arra, hogy mikor és kivel táncolsz.

Nem azért, mert undok akarsz lenni. Tényleg élvezed a beszélgetést a barátaiddal, és attól tartasz, hogy ha kedves leszel ahhoz a valakihez, aki épp odajött hozzád, akkor elvisz egy olyan táncra, amihez most tényleg semmi kedved sincsen.

Az elit táncos majmok körforgás-természete

Az a probléma a táncos majmok születésével és az ebből fakadó elit táncosokkal, hogy ciklikus természetűek. Az igazságtalan elvárások következménye egy olyan táncos, aki úgy érzi, hogy a közösség kihasználja őt. Ettől aztán klikkesedik azért, hogy ezzel megpróbálja magát azoktól az elvárásoktól megvédeni.

Ennek következményeként az átlag táncosok véleménye az elit táncosokról még rosszabb lesz, még erőszakosabban próbálják majd őket a köreikből eltávolítani, amivel azt érik el, hogy azok még jobban fognak ragaszkodni a klikkjükhöz. Az is lehet, hogy idejük 90%-ában már nem is fognak táncolni a buliban, ezért aztán megszólják őket, hogy nem elég közösségiek.

Ezen túl az átlag táncosok elvárásai gyakran az “új” magas szintű táncosokra is kivetülnek, így hozva létre a táncos majmok egy újabb generációját.

Min kell változtatni?

Azt gondolom, hogy két hiányzó összetevő van a körben: az empátia és a kommunikáció. Azt hiszem, hogy ha kifejlesztjük ezeket az összetevőket, akkor megtörhetjük ezt a kört, feloszlathatjuk a klikkeket, és többet senkinek nem kell majd táncos majomnak éreznie magát.

A szívünk mélyén mindannyian szeretnénk látszani és megbecsülve lenni. A táncos majmok gyakran érzik, hogy látszanak, de a személyes határaikat nem tartják tiszteletben. Mindeközben az átlag táncosok láthatatlannak érzik magukat, és keresik a módját, hogy az általuk csodált emberek észrevegyék őket. Ahogy elkezdjük a másik oldal igényeit kielégíteni, ezzel elkezdhetjük a kör megtörését is.

Empátia

Az empátia az a dolog, amin mind a magas szintű, mind az átlag táncosoknak dolgoznia kéne.

Az átlag táncosoknak felismerni, hogy az emberek nem lehetnek mindig “bekapcsolva”, és odafigyelni a hangra a fejükben, ami azt mondja, hogy az a valaki lehet, hogy most éppen nem annyira akarna táncolni. Például ha látsz egy magas szintű táncost a barátjával iszogatni a parkett szélén, talán nem az a legmegfelelőbb pillanat, hogy közbeszólj és felkérd őt. És felismerni a kötelezettséget, amit egy emberre rovunk, amikor felkérjük, miközben egyértelműen nincs táncra hangolva.

A magas szintű táncosoknak felismerni, hogy sok más táncos számára egyfajta hírességként funkcionálunk. Még ha nem is táncolunk valakivel, az odatartozás és az elfogadás érzését határozottan erősíthetjük bennük egy egyszerű 5 perces csevegéssel vagy egy hellóval. És felismerni, hogy direkt kerülni a szemkontaktust és a köszönést sokkal rosszabb hatással lehet egy emberre, mint ha a felkérését visszautasítjuk.

Kommunikáció

Ami a kommunikációt illeti, mindannyiunknak van fejlődnivalója abban, hogy kedvesen és az érzéseinkhez hűen kommunikáljunk. Ez különösen igaz a haladó táncosokra.

Ahogy fentebb írtam, az átlag táncos kerülése gyakran rombolóbb, mint egy felkérés sima visszautasítása. Ez különösen igaz azért, mivel azok, akik az ilyen viselkedéstől valószínűleg megsérülhetnek, pont azok az emberek, akik próbálják tiszteletben tartani a határaidat. Ők azok, akik szemkontaktust próbálnak teremteni, és arrébb mennek, amikor látják, hogy nem fogadod a közeledésüket. Általában nem ők azok, akik erőszakkal betörnek a köreidbe, hogy a táncparkettre rángassanak, vagy akik dühösek lesznek, ha nemet mondasz nekik.

Amit mi tehetünk, hogy megváltoztassuk ezt a dinamikát az az, hogy felismerjük azokat az embereket, akik nem törnek a köreinkbe. Azt is megtanulhatjuk, hogy hogyan mondjunk nemet kedvesen, úgy, hogy a másik észrevétele ne legyen szinonímája annak, hogy táncolni szeretnénk vele.

Magas szintű táncosoknak: használd a “Nem”-et

Végső soron a leghatékonyabb módja az ördögi kör megtörésének a haladó táncosok részéről, ha megváltoztatjuk a paradigmát, miszerint a másik észrevétele = “igen”  arra, hogy az “igen” = őszinte vágy egy táncra. És ennek a legpraktikusabb módja az, ha hozzászokunk, hogy kimondjuk: “nem”.

Manapság az átlag táncosok körében a magas szintű táncosokkal való táncok lehetőségéhez egyfajta hiányérzet társul. A domináns ideológia az, hogy “fel kell kérjem, amikor azt látom, hogy épp szabad, különben soha nem fogok vele tudni táncolni”. Ez arra ösztönzi az embereket, hogy figyelmen kívül hagyjanak olyan jelzéseket, amik arra figyelmeztetnek, hogy az illető épp szünetet tart, vagy nem akar táncolni.

Röviden: minden olyan jelzés, ami normális esetben azt jelentené, hogy “nem akarok táncolni”, egy lehetőséggé válik a felkérésre.

Amikor a magas szintű táncosok egy ilyen helyzetben igent mondanak, ezzel ezt a viselkedést erősítik. Végső soron az agresszív táncos megkapja a lehetőséget a táncra, a tiszteletteljesek pedig csendesen ülnek és soha nem táncolhatnak velük. Eközben a magas szintű táncosok elkezdik magukat feszültnek és tárgyiasítottnak érezni. És ahelyett, hogy az új partnerek találásában örömüket lelnék, már csak a barátaik azok, akik közül maguk választhatnak .

Namármost, ha szokásunkká tesszük, hogy mi válasszuk a táncainkat (szemben azzal, hogy kötelező igeneket mondunk), megváltoztathatjuk ezt a paradigmát. Visszakaphatnánk a tánc élvezetét új, ismeretlen táncosokkal, ha azoknak a táncoknak egy részét a saját feltételeink szerint táncolhatnánk. Például legközelebb, amikor alighogy befejezted az utolsó táncodat, valaki már a sarkadban van, akkor igyekezz nemet mondani, és magyarázd el, hogy azt remélted, felkérheted az egyik sarokban egyedül üldögélő illetőt.

Ez egy új paradigmát állít fel: te szeretnéd néha megválasztani, hogy kivel táncolj, függetlenül az illető szintjétől, ráadásul odafigyelsz a jelzésekre, hogy ki az, aki szeretne táncolni. Továbbá megalkotsz egy elvárást egy olyan inkluzív paradigmára, ami bevonja a táncparkett szélén üldögélőket a táncba.

Ugyanezt megteheted azzal is, hogy egyértelműen példamutató viselkedést tanúsítasz, amikor akarsz vagy épp nem akarsz táncolni. Például ha szomjas vagy, elmész inni. Ha egy barátoddal beszélgetsz és felkérnek, akkor elmondod, hogy épp egy beszélgetés közepén vagy, amit szeretnél befejezni. Ragadd meg a lehetőséget, hogy mint ismert személy tanítsd a közösségedet arra az etikettre, amit te szeretnél, hogy kövessenek.

Az emberek bevonása – tánc nélkül

Van még egy lépcső, amit a magas szintű táncosok megléphetnek egy egészségesebb közösség ösztönzésére: el kell választani egymástól azt a két cselekvést, amikor valakivel táncolunk egyet, vagy hogy valakit észreveszünk. Sok táncosnak az, hogy észreveszi őt valaki, akire felnéz szinte fontosabb, mint hogy táncoljon vele.

Például vannak események, ahova sok olyan művésszel együtt járok, akikre felnézek. Lehet, hogy nem táncolok velük azon a hétvégén – de arra biztos emlékezni fogok, ha egy percet cseveghetek velük, és megismerhetem őket, mint embereket. Ez nem jelenti azt, hogy egy hatalmas, mély beszélgetést folytatunk (ez főleg nektek szól, introvertáltak). Ez lehet pusztán annyi, hogy rámosolyogsz és intesz valakinek, aki szemkontaktust létesít, vagy hogy ráköszönsz valakire, aki egyedül áll a közeledben.

És még ha észre is veszel valakit és elbeszélgetsz vele, azt gondolom még akkor is mondhatsz neki kedvesen nemet egy felkérésre. Ez segíthet abban, hogy ráneveljük a közösségünket arra, hogy ha valakit beengedünk a világunkba, az még nem jelenti azt, hogy “tartozunk” neki egy tánccal. Így szabadabban lehetünk kedvesek és könnyebben vonhatunk be másokat anélkül, hogy a határainkat fel kéne adnunk.

Az átlag táncosoknak: az empátia kifejlesztése és felkérések a jelenlegi viszonyokban

Jelenleg az egyik legnehezebb dolog az, hogy a mostani közösségi viszonyokban a legagresszívabb táncosok viselkedése éri el a célt és azoké, akik lesből támadnak a pro-kra. Azok pedig, akik tudatosak a testbeszédre és az ésszerűségre, általában “lemaradnak” a magas szintű táncosokkal való táncokról.

Először is, ha te egy olyan valaki vagy, aki lemarad ezekről a táncokról, mert megadod az embereknek a szükséges teret, köszönöm, hogy tudatában vagy annak, hogy mindenkinek vannak határai! Ha egyike is vagy az ilyen embereknek, azért van néhány dolog, amit tehetsz azért, hogy az empátiád és a tisztelettudásod megtartása mellett mégis egyértelműsíteni tudd, hogy táncolni szeretnél. A legegyszerűbb módja ennek az, hogy ha látsz egy alkalmat rá és a magas szintű táncosnak épp nincs más elfoglaltsága, akkor felkéred. Például, állhatsz a parkett bejáratának közelében, hogy lásd, amikor egy magas szintű táncos épp megközelíti a parkettet, és így valószínűleg nyitott egy táncra (azzal ellentétben, amikor épp próbál megszökni előle).

Egy másik nagyon hatékony módszer az, ha megismerkedsz a magas szintű táncossal, aminek következtében megnő a valószínűsége annak, hogy megkeres egy táncra. Például vihetsz egy pohár vizet egy kimerült pro-nak (akivel már találkoztál azelőtt). Azt is megfontolhatod, hogy napközben próbálsz megismerkedni velük, a táncparkettől távol, hogy aztán a buli alatt már felismerjenek. Megszólíthatod őket, amikor épp egy pohár vízért mennek, csak egy hellóra. Ez nem jelenti azt, hogy letámadod, vagy hogy kizsarolsz egy táncot tőlük. Inkább arra a feltételezésre alapozol ezzel, hogy tényleg szeretnél velük beszélgetni, és ha még ráadásul fel is ismernek később a buliban, az egy jó kis bónusz lesz.

Az is teljesen rendben van, ha megkéred őket a táncparketten kívül, hogy később táncoljatok majd – kiegészítve azzal, hogy amennyiben épp beléd botlanak, amikor táncolni van kedvük.

Ezek mind azt mutatják, hogy szeretnél táncolni, ugyanakkor tiszteletben tartod, hogy ők esetleg nem szeretnének.

Ha inkább az agresszív típus vagy

Ha inkább az agresszív oldal felé tendálsz, értelek. A jelenlegi viszonyok között ez a hatékonyabb megoldás. De minél agresszívabb vagy, annál valószínűbb, hogy az emberek visszahúzódnak tőled.

Például nekem vannak olyanok, akikről tudom, hogy számíthatok a felkérésükre egyszer (vagy többször) minden egyes este folyamán. Látom, ahogy figyelnek, amikor beszélgetek, vizet iszom, stb. Tudom, hogy amint kimutatom, hogy észrevettem őket, fel fognak kérni, függetlenül attól, hogy épp beszélgetek vagy hogy kimutatom-e a tánc iránti vágyakozásomat. Lesből támadva kérnek fel.

Ha ezt teszed velem, vissza foglak utasítani. De nem minden magas szintű táncos csinálja így. Néhányan egyszerűen addig ignorálnak téged, amíg el nem mész, mert kényelmetlenül érzik magukat, ha nemet kell mondaniuk. Néhányan elfogadják a felkérésedet, és aztán küzdenek a táncos majom érzésükkel.

Amit igazán szeretnék az az lenne, ha ezek az emberek egyszerűen azt mondanák: “Helló!”, és hagynák, hogy én kérjem fel őket a változatosság kedvéért. Semmi bajom a beszélgetéssel és az ismerkedéssel. És gyakran, hogyha ők nem kérnek fel, el fogok jutni arra a pontra, amikor megszólal egy zene, aminek nem tudok ellenállni, és határozottan szeretnék rá táncolni velük.

A lesből letámadás nem ugyanaz, mint amikor azt figyeled, hogy valaki mikor válik nyitottá egy táncra. A letámadás az, amikor kifejezetten és szándékosan az adott személy körül ólálkodsz és arra vársz, hogy mikor ad lehetőséget, hogy felkérhesd. Például amikor ott állsz a sarkában és öt percen át figyeled a beszélgetését.

Összefoglalás

Szeretném azt látni, hogy a táncosok empatikusabbá válnak, az átlag táncosok tiszteletben tartják a jelzéseket, és a magas szintű táncosok megtanulják, hogyan legyenek urai a kommunikációjuknak és az interakcióiknak azért, hogy a megfelelő viselkedés irányába hassanak.

Bulitáncosok, kérlek emlékezzetek, hogy minél haladóbbá váltok, annál kevesebb lehetőségetek lesz felkérni valakit. Újabb táncosok, felkérve lenni az öröm és a befogadottság érzésének forrása. Azon haladó táncosok számára, akikért mindig sorok állnak, az öröm helyett ez a kötelezettség érzetévé válik. Számukra az öröm azokban a ritka esetekben érkezik, amikor maguk választhatják meg a táncpartnereiket.

Kezdjük el a kedvességet, az empátiát és a kommunikációt jutalmazni a felkéréseinkben – szemben az agresszív tárgyiasítással. Nagyon szeretném ezt a változást látni, hogy a magas szintű táncosok újra érezzék a tiszteletet, és az átlag táncosok azt érezzék, hogy befogadják és észreveszik őket.

*************************

Írta: Laura Riva
Fordította: Coti
2018.december