Ez pedig a magyar változat, köszönet érte Robinak!
Kedves 1 éve táncoló!
Örülök, hogy már ennyi ideje vagy velünk, és hogy 12 hónapon át aktív tagja voltál ennek a csodás közösségnek!
Lehet, hogy ideje elbeszélgetnünk egy kicsit.
Emlékszel, milyen volt, amikor elkezdtél táncolni? Én emlékszem, milyen nehezen tanultad meg az alapokat. Emlékszem, hogyan küszködtél, hogy el ne vétsd az ütemet, és hogy halálosan féltél felkérni azokat, akikre felnéztél.
Kezdő voltál.
Látom, mostanában minden haladó órára beiratkozol. És nagyon sokszor össze is jönnek a figurák – még buliban is! Ez nagy eredmény. De fontos észben tartanod, hogy sok tekintetben még mindig kezdő vagy.
Tudod, 1 év tánctól még nem lesz az ember haladó. Ez alól csak pár kivétel akad – és te nem valószínű, hogy köztük vagy (még ha azt hiszed is).
Az 1 év leteltével egyfajta tinédzser táncosnak számítasz: már felnőttnek érzed magad, de pár év múlva majd visszatekintesz és ráeszmélsz, milyen fiatal is voltál. Ha nagyon tehetséges is vagy, egyszerűen képtelenség, hogy ilyen rövid idő alatt minden tudást magadba szívj.
Egy év után várható, hogy meg tudsz csinálni egy rakás figurát. De sokan járnak a te cipődben, akik ezt összetévesztik a tánc magasfokú művelésével.
Ne tartozz közéjük!
Elégnek tűnhet, hogy összejönnek a figurák, de ettől nem leszel haladó. Összehozni egy figurát olyasmi a táncban, mint a kutyaúszás. Igen, átérsz vele a tavon, de se nem elegáns, se nem hatékony – és mindenkit összefröcskölsz magad körül.
Egy év után nem vagy haladó, még ha haladó órákat is veszel.
A haladó órák nem azt jelentik, hogy a résztvevők haladó szintűek. Inkább azt, hogy a témájuk összetett. Vagyis azok a haladó táncosok, akik az adott témát kiválóan el tudják sajátítani.
De ha csak „meg tudod csinálni” a figurákat, attól még nem vagy haladó. Nem sajátítottad el igazán sem a koncepciót, sem a táncot magát. Pusztán fent maradsz a felszínen – túlélsz.
Még ha a helyi közösség legjobb táncosa is vagy, még akkor sem biztos, hogy haladó vagy. Sokfelé a legjobb helyi táncosok az eseményeken nem számítanak haladónak. Például egy nagyon kicsi közösség legjobbja talán csak egy tapasztaltabb kezdő. Sok közepes méretű közösségben a legerősebb táncos is csak középhaladó szintű.
Ha haladóvá akarsz válni, itt az ideje, hogy visszatérj a gyökereidhez. Menj és vegyél több kezdő órát! Vedd észre, mikor helyezed át a testsúlyod és milyen mértékben!
Jöjj rá, hogyan tudsz nálad alacsonyabb szintű partnerrel táncolni – gyakran velük tudhatod meg, hogy valóban vezetsz, illetve követsz-e! Kérj visszajelzést a tanárodtól! Gyakorolj magadban! Vedd fel magad videóra és elemezd, hogyan mozogsz a bálványaidhoz képest!
Amikor eseményeken veszel részt, menj egy olyan csoportba, amit a „szinted alattinak” érzel! Általánosságban igaz, hogy az ott szerzett tudást könnyebben elsajátítod és fel is tudod majd használni a bulikban.
Tudom, talán nem hiszel nekem, amikor azt mondom, még nem vagy haladó.
Sokan közületek nem fognak hinni nekem. Sokan azt gondoljátok, hogy 1 év után már jók vagytok. Tapasztalatból mondom: nem. Egy év tánc után azt gondoltam, jól salsázok. Nem volt így – de ezt csak azután ismertem fel, amikor már 3 éve táncoltam.
Ez normális és természetes. De minél korábban ismered fel, hogy nem tudsz mindent, annál hamarabb fogsz a tudás birtokába jutni. Minél hamarabb félrerakod az ügyességedről alkotott képedet, annál gyorsabban fogsz fejlődni.
Látom ezt a tanítványaimon is. Van köztük pár csodás, tapasztalt táncos, akik tudják magukról, hogy még nem tudnak mindent, mert más táncfajtában már bejártak egy ugyanilyen fejlődési ívet. Fel vannak rá készülve, hogy az alapokon dolgozzanak, mert más táncokból már első kézből tudják, hogy azok milyen fontosak.
Másokban nincs meg ez a belátás. Ők úgy érzik, már mindent értenek, vagy hogy mivel más táncstílusban már jók, így bizonyára ez a stílus sem fog nehezükre esni.
Ez nem így megy.
Ahhoz, hogy jól táncolj, idő kell. Elszántság kell. Akarni kell dolgozni rajta. Még ha 50 másik stílust tudsz is táncolni, akkor is rá kell szánnod az energiát az újra ahhoz, hogy jó legyél benne.
Kedves 1 éve táncoló! Belőled is válhat haladó. De kérlek, ebben legyél önmagadnak partnere – ne pedig az ellensége! Fogadd el, hogy a táncban még mindig nagyon fiatalnak számítasz!
Minél hamarabb megérted, mennyi mindent kell még tanulnod, annál hamarabb fogsz tudni kibontakozni.
——————
Írta: Laura Riva
Fordította: Csiki Róbert
(2017. szeptember)
Ajánlott olvasmány az önbizalmad visszabillentésére : Miért ne aggódj soha azon, hogy nem táncolsz „elég jól”
Kapcsolódó bejegyzések
2025 július
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
2025.07.1 19:00 - 20:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
https://www.facebook.com/events/1258695465441952
intenzívebb órák, inkább táncosoknak ajánlott
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő
GregMagic kezdő
2025.07.1 19:15 - 20:15
Csili Művelődési Központ, Budapest, Nagy Győri István u. 4-6, 1201 Magyarország
indult: 2025.01.14.
https://www.facebook.com/events/955715683081991
Katt a részletekért!
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
2025.07.1 20:15 - 21:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
Indult 2025.01.28. https://facebook.com/events/s/west-coast-swing-kezdo-kurzus/2766661553536867/
Katt a részletekért!
• • •
2
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
2025.07.2 18:30 - 20:00
Fáklya Klub, Budapest, Csengery u. 68, 1067 Magyarország
Katt a részletekért!
Páty kezdő tanfolyam Ritával
Páty kezdő tanfolyam Ritával
2025.07.2 18:30 - 19:30
Ibolya u. 2, Páty, Ibolya u. 2, 2071 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő tanfolyam
GregMagic kezdő tanfolyam
2025.07.2 19:00 - 20:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
indult: 2025.01.15.
https://www.facebook.com/events/569920909308993
Katt a részletekért!
KriszTánc Kezdő2
KriszTánc Kezdő2
2025.07.2 19:30 - 20:45
KriszTánc Kezdő2 – szerda 19:30-20:45
Helyszín: Tükörműhely Táncstúdió, Rökk Szilárd utca fszt. 3., 4-es kapucsengő, fenti nagy terem
Időpont: 19:30-tól 20:45-ig Dátum: minden szerda Weboldal: http://krisztanc.hu/
Akik ismerik az 5 alap figurát: sugar push, left side pass, tuck turn, under arm turn, whip. És ezek néhány variációját. A csoport 2025. február 26-án indult.
Tanfolyam ára: 3000 ft/alkalom, bérlettel 10000 ft/4 alkalom
Helyszín: Táncsuli, VIII., Bp. Rökk Szilárd u. 21. fszt. 3.
Kontakt: krisztina.sramli@gmail.com
Katt a részletekért!
Krisztánc kezdő2
Krisztánc kezdő2
2025.07.2 19:30 - 20:45
Belvárosi Tánciskola (Tükörműhely), Budapest, Rökk Szilárd u. 21, 1085 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő2 tanfolyam
GregMagic kezdő2 tanfolyam
2025.07.2 20:00 - 21:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
Katt a részletekért!
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel

2025.07.2 20:00 - 21:30
Roxy Studio - Zumba Fitness - Táncos aerobik, Budapest, Tátra u. 4, 1136 Magyarország
Katt a részletekért!
• • • • • • •
3
Szeged kezdő 1 tanfolyam
Szeged kezdő 1 tanfolyam
2025.07.3 19:45 - 20:45
Dancefloor Szeged Tánciskola, Szeged, Felső Tisza-Part 10, 6721 Magyarország
Katt a részletekért!
•
4
Goldance K1-K2 - Levy, Ivett, Tibi, Eszter

2025.07.4 18:00 - 19:30
Etele út 59-61, Budapest, Etele út 59-61, 1119 Magyarország
Katt a részletekért!
•
5
6
7
Ritmo de la Luna K1
Ritmo de la Luna K1
2025.07.7 19:30 - 21:00
Vak Bottyán u. 75, Budapest, Vak Bottyán u. 75, 1191 Magyarország
Katt a részletekért!
Goldance K1-K2 - Árpi-Regi
Goldance K1-K2 - Árpi-Regi
2025.07.7 20:00 - 21:30
Szent Margit Gimnázium - Terembérleti szolgáltatások, Budapest, Villányi út 5-7, 1114 Magyarország
Katt a részletekért!
• •
8
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
2025.07.8 19:00 - 20:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
https://www.facebook.com/events/1258695465441952
intenzívebb órák, inkább táncosoknak ajánlott
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő
GregMagic kezdő
2025.07.8 19:15 - 20:15
Csili Művelődési Központ, Budapest, Nagy Győri István u. 4-6, 1201 Magyarország
indult: 2025.01.14.
https://www.facebook.com/events/955715683081991
Katt a részletekért!
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
2025.07.8 20:15 - 21:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
Indult 2025.01.28. https://facebook.com/events/s/west-coast-swing-kezdo-kurzus/2766661553536867/
Katt a részletekért!
• • •
9
DanceFloor Szeged - level1
DanceFloor Szeged - level1
2025.07.9 18:00 - 19:00
Dancefloor Szeged Tánciskola, Szeged, Felső Tisza-Part 10, 6721 Magyarország
Katt a részletekért!
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
2025.07.9 18:30 - 20:00
Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, Budapest, Vörösmarty u. 65, 1064 Magyarország
Katt a részletekért!
Páty kezdő tanfolyam Ritával
Páty kezdő tanfolyam Ritával
2025.07.9 18:30 - 19:30
Ibolya u. 2, Páty, Ibolya u. 2, 2071 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő tanfolyam
GregMagic kezdő tanfolyam
2025.07.9 19:00 - 20:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
indult: 2025.01.15.
https://www.facebook.com/events/569920909308993
Katt a részletekért!
KriszTánc Kezdő2
KriszTánc Kezdő2
2025.07.9 19:30 - 20:45
KriszTánc Kezdő2 – szerda 19:30-20:45
Helyszín: Tükörműhely Táncstúdió, Rökk Szilárd utca fszt. 3., 4-es kapucsengő, fenti nagy terem
Időpont: 19:30-tól 20:45-ig Dátum: minden szerda Weboldal: http://krisztanc.hu/
Akik ismerik az 5 alap figurát: sugar push, left side pass, tuck turn, under arm turn, whip. És ezek néhány variációját. A csoport 2025. február 26-án indult.
Tanfolyam ára: 3000 ft/alkalom, bérlettel 10000 ft/4 alkalom
Helyszín: Táncsuli, VIII., Bp. Rökk Szilárd u. 21. fszt. 3.
Kontakt: krisztina.sramli@gmail.com
Katt a részletekért!
Krisztánc kezdő2
Krisztánc kezdő2
2025.07.9 19:30 - 20:45
Belvárosi Tánciskola (Tükörműhely), Budapest, Rökk Szilárd u. 21, 1085 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő2 tanfolyam
GregMagic kezdő2 tanfolyam
2025.07.9 20:00 - 21:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
Katt a részletekért!
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel
2025.07.9 20:00 - 21:30
Roxy Studio - Zumba Fitness - Táncos aerobik, Budapest, Tátra u. 4, 1136 Magyarország
Katt a részletekért!
• • • • • • • •
10
Szeged kezdő 1 tanfolyam
Szeged kezdő 1 tanfolyam
2025.07.10 19:45 - 20:45
Dancefloor Szeged Tánciskola, Szeged, Felső Tisza-Part 10, 6721 Magyarország
Katt a részletekért!
•
11
Goldance K1-K2 - Levy, Ivett, Tibi, Eszter
Goldance K1-K2 - Levy, Ivett, Tibi, Eszter
2025.07.11 18:00 - 19:30
Etele út 59-61, Budapest, Etele út 59-61, 1119 Magyarország
Katt a részletekért!
•
12
13
14
Ritmo de la Luna K1
Ritmo de la Luna K1
2025.07.14 19:30 - 21:00
Vak Bottyán u. 75, Budapest, Vak Bottyán u. 75, 1191 Magyarország
Katt a részletekért!
Goldance K1-K2 - Árpi-Regi
Goldance K1-K2 - Árpi-Regi
2025.07.14 20:00 - 21:30
Szent Margit Gimnázium - Terembérleti szolgáltatások, Budapest, Villányi út 5-7, 1114 Magyarország
Katt a részletekért!
• •
15
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
2025.07.15 19:00 - 20:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
https://www.facebook.com/events/1258695465441952
intenzívebb órák, inkább táncosoknak ajánlott
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő
GregMagic kezdő
2025.07.15 19:15 - 20:15
Csili Művelődési Központ, Budapest, Nagy Győri István u. 4-6, 1201 Magyarország
indult: 2025.01.14.
https://www.facebook.com/events/955715683081991
Katt a részletekért!
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
2025.07.15 20:15 - 21:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
Indult 2025.01.28. https://facebook.com/events/s/west-coast-swing-kezdo-kurzus/2766661553536867/
Katt a részletekért!
• • •
16
DanceFloor Szeged - level1
DanceFloor Szeged - level1
2025.07.16 18:00 - 19:00
Dancefloor Szeged Tánciskola, Szeged, Felső Tisza-Part 10, 6721 Magyarország
Katt a részletekért!
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
2025.07.16 18:30 - 20:00
Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, Budapest, Vörösmarty u. 65, 1064 Magyarország
Katt a részletekért!
Páty kezdő tanfolyam Ritával
Páty kezdő tanfolyam Ritával
2025.07.16 18:30 - 19:30
Ibolya u. 2, Páty, Ibolya u. 2, 2071 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő tanfolyam
GregMagic kezdő tanfolyam
2025.07.16 19:00 - 20:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
indult: 2025.01.15.
https://www.facebook.com/events/569920909308993
Katt a részletekért!
KriszTánc Kezdő2
KriszTánc Kezdő2
2025.07.16 19:30 - 20:45
KriszTánc Kezdő2 – szerda 19:30-20:45
Helyszín: Tükörműhely Táncstúdió, Rökk Szilárd utca fszt. 3., 4-es kapucsengő, fenti nagy terem
Időpont: 19:30-tól 20:45-ig Dátum: minden szerda Weboldal: http://krisztanc.hu/
Akik ismerik az 5 alap figurát: sugar push, left side pass, tuck turn, under arm turn, whip. És ezek néhány variációját. A csoport 2025. február 26-án indult.
Tanfolyam ára: 3000 ft/alkalom, bérlettel 10000 ft/4 alkalom
Helyszín: Táncsuli, VIII., Bp. Rökk Szilárd u. 21. fszt. 3.
Kontakt: krisztina.sramli@gmail.com
Katt a részletekért!
Krisztánc kezdő2
Krisztánc kezdő2
2025.07.16 19:30 - 20:45
Belvárosi Tánciskola (Tükörműhely), Budapest, Rökk Szilárd u. 21, 1085 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő2 tanfolyam
GregMagic kezdő2 tanfolyam
2025.07.16 20:00 - 21:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
Katt a részletekért!
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel
2025.07.16 20:00 - 21:30
Roxy Studio - Zumba Fitness - Táncos aerobik, Budapest, Tátra u. 4, 1136 Magyarország
Katt a részletekért!
• • • • • • • •
17
Szeged kezdő 1 tanfolyam
Szeged kezdő 1 tanfolyam
2025.07.17 19:45 - 20:45
Dancefloor Szeged Tánciskola, Szeged, Felső Tisza-Part 10, 6721 Magyarország
Katt a részletekért!
•
18
Goldance K1-K2 - Levy, Ivett, Tibi, Eszter
Goldance K1-K2 - Levy, Ivett, Tibi, Eszter
2025.07.18 18:00 - 19:30
Etele út 59-61, Budapest, Etele út 59-61, 1119 Magyarország
Katt a részletekért!
•
19
20
21
Ritmo de la Luna K1
Ritmo de la Luna K1
2025.07.21 19:30 - 21:00
Vak Bottyán u. 75, Budapest, Vak Bottyán u. 75, 1191 Magyarország
Katt a részletekért!
Goldance K1-K2 - Árpi-Regi
Goldance K1-K2 - Árpi-Regi
2025.07.21 20:00 - 21:30
Szent Margit Gimnázium - Terembérleti szolgáltatások, Budapest, Villányi út 5-7, 1114 Magyarország
Katt a részletekért!
• •
22
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
2025.07.22 19:00 - 20:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
https://www.facebook.com/events/1258695465441952
intenzívebb órák, inkább táncosoknak ajánlott
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő
GregMagic kezdő
2025.07.22 19:15 - 20:15
Csili Művelődési Központ, Budapest, Nagy Győri István u. 4-6, 1201 Magyarország
indult: 2025.01.14.
https://www.facebook.com/events/955715683081991
Katt a részletekért!
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
2025.07.22 20:15 - 21:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
Indult 2025.01.28. https://facebook.com/events/s/west-coast-swing-kezdo-kurzus/2766661553536867/
Katt a részletekért!
• • •
23
DanceFloor Szeged - level1
DanceFloor Szeged - level1
2025.07.23 18:00 - 19:00
Dancefloor Szeged Tánciskola, Szeged, Felső Tisza-Part 10, 6721 Magyarország
Katt a részletekért!
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
2025.07.23 18:30 - 20:00
Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, Budapest, Vörösmarty u. 65, 1064 Magyarország
Katt a részletekért!
Páty kezdő tanfolyam Ritával
Páty kezdő tanfolyam Ritával
2025.07.23 18:30 - 19:30
Ibolya u. 2, Páty, Ibolya u. 2, 2071 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő tanfolyam
GregMagic kezdő tanfolyam
2025.07.23 19:00 - 20:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
indult: 2025.01.15.
https://www.facebook.com/events/569920909308993
Katt a részletekért!
KriszTánc Kezdő2
KriszTánc Kezdő2
2025.07.23 19:30 - 20:45
KriszTánc Kezdő2 – szerda 19:30-20:45
Helyszín: Tükörműhely Táncstúdió, Rökk Szilárd utca fszt. 3., 4-es kapucsengő, fenti nagy terem
Időpont: 19:30-tól 20:45-ig Dátum: minden szerda Weboldal: http://krisztanc.hu/
Akik ismerik az 5 alap figurát: sugar push, left side pass, tuck turn, under arm turn, whip. És ezek néhány variációját. A csoport 2025. február 26-án indult.
Tanfolyam ára: 3000 ft/alkalom, bérlettel 10000 ft/4 alkalom
Helyszín: Táncsuli, VIII., Bp. Rökk Szilárd u. 21. fszt. 3.
Kontakt: krisztina.sramli@gmail.com
Katt a részletekért!
Krisztánc kezdő2
Krisztánc kezdő2
2025.07.23 19:30 - 20:45
Belvárosi Tánciskola (Tükörműhely), Budapest, Rökk Szilárd u. 21, 1085 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő2 tanfolyam
GregMagic kezdő2 tanfolyam
2025.07.23 20:00 - 21:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
Katt a részletekért!
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel
2025.07.23 20:00 - 21:30
Roxy Studio - Zumba Fitness - Táncos aerobik, Budapest, Tátra u. 4, 1136 Magyarország
Katt a részletekért!
• • • • • • • •
24
Szeged kezdő 1 tanfolyam
Szeged kezdő 1 tanfolyam
2025.07.24 19:45 - 20:45
Dancefloor Szeged Tánciskola, Szeged, Felső Tisza-Part 10, 6721 Magyarország
Katt a részletekért!
•
25
Goldance K1-K2 - Levy, Ivett, Tibi, Eszter
Goldance K1-K2 - Levy, Ivett, Tibi, Eszter
2025.07.25 18:00 - 19:30
Etele út 59-61, Budapest, Etele út 59-61, 1119 Magyarország
Katt a részletekért!
•
26
27
28
Ritmo de la Luna K1
Ritmo de la Luna K1
2025.07.28 19:30 - 21:00
Vak Bottyán u. 75, Budapest, Vak Bottyán u. 75, 1191 Magyarország
Katt a részletekért!
Goldance K1-K2 - Árpi-Regi
Goldance K1-K2 - Árpi-Regi
2025.07.28 20:00 - 21:30
Szent Margit Gimnázium - Terembérleti szolgáltatások, Budapest, Villányi út 5-7, 1114 Magyarország
Katt a részletekért!
• •
29
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
Everydance Kezdő II - Bálint &Anna
2025.07.29 19:00 - 20:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
https://www.facebook.com/events/1258695465441952
intenzívebb órák, inkább táncosoknak ajánlott
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő
GregMagic kezdő
2025.07.29 19:15 - 20:15
Csili Művelődési Központ, Budapest, Nagy Győri István u. 4-6, 1201 Magyarország
indult: 2025.01.14.
https://www.facebook.com/events/955715683081991
Katt a részletekért!
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
Everydance kezdő tanfolyamBálinttal
2025.07.29 20:15 - 21:15
BHG Tánc- és Mozgásstúdió, Budapest, Sopron út 19, 1117 Magyarország
Indult 2025.01.28. https://facebook.com/events/s/west-coast-swing-kezdo-kurzus/2766661553536867/
Katt a részletekért!
• • •
30
DanceFloor Szeged - level1
DanceFloor Szeged - level1
2025.07.30 18:00 - 19:00
Dancefloor Szeged Tánciskola, Szeged, Felső Tisza-Part 10, 6721 Magyarország
Katt a részletekért!
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
Goldance K1-K2 - Cs.Zsolt-Gabi
2025.07.30 18:30 - 20:00
Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, Budapest, Vörösmarty u. 65, 1064 Magyarország
Katt a részletekért!
Páty kezdő tanfolyam Ritával
Páty kezdő tanfolyam Ritával
2025.07.30 18:30 - 19:30
Ibolya u. 2, Páty, Ibolya u. 2, 2071 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő tanfolyam
GregMagic kezdő tanfolyam
2025.07.30 19:00 - 20:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
indult: 2025.01.15.
https://www.facebook.com/events/569920909308993
Katt a részletekért!
KriszTánc Kezdő2
KriszTánc Kezdő2
2025.07.30 19:30 - 20:45
KriszTánc Kezdő2 – szerda 19:30-20:45
Helyszín: Tükörműhely Táncstúdió, Rökk Szilárd utca fszt. 3., 4-es kapucsengő, fenti nagy terem
Időpont: 19:30-tól 20:45-ig Dátum: minden szerda Weboldal: http://krisztanc.hu/
Akik ismerik az 5 alap figurát: sugar push, left side pass, tuck turn, under arm turn, whip. És ezek néhány variációját. A csoport 2025. február 26-án indult.
Tanfolyam ára: 3000 ft/alkalom, bérlettel 10000 ft/4 alkalom
Helyszín: Táncsuli, VIII., Bp. Rökk Szilárd u. 21. fszt. 3.
Kontakt: krisztina.sramli@gmail.com
Katt a részletekért!
Krisztánc kezdő2
Krisztánc kezdő2
2025.07.30 19:30 - 20:45
Belvárosi Tánciskola (Tükörműhely), Budapest, Rökk Szilárd u. 21, 1085 Magyarország
Katt a részletekért!
GregMagic kezdő2 tanfolyam
GregMagic kezdő2 tanfolyam
2025.07.30 20:00 - 21:00
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft., Budapest, István út 17, 1042 Magyarország
Katt a részletekért!
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel
Swinghearts kezdő tanfolyam Marcival és Timivel
2025.07.30 20:00 - 21:30
Roxy Studio - Zumba Fitness - Táncos aerobik, Budapest, Tátra u. 4, 1136 Magyarország
Katt a részletekért!
• • • • • • • •
31
Szeged kezdő 1 tanfolyam
Szeged kezdő 1 tanfolyam
2025.07.31 19:45 - 20:45