Keller Brigitta

 

Telefon:

E-mail:

Az egész életemet átszövi a tánc, a mozgás és a sport
Már három évesen megismerkedtem a ritmikus sportgimnasztikával, és tíz évig
kitartóan tornáztam, megfűszerezve más sportokkal, mint például az úszás és a
röplabda.
A gimnáziumi évek alatt az egri majorette csoport tagja lettem, ahol a csapatunk kiemelt arany minősítést szerzett. A négy év alatt számos belföldi és külföldi fellépésünk volt, és ez az időszak azért is különösen meghatározó számomra, mert a majorette próbák alatt felfigyeltem a szomszéd teremben gyakorló versenytáncosokra.
16 évesen szerelmes lettem a társastáncba, és közel négy éven át vettem részt hazai latin-amerikai táncversenyeken, C osztályos szintig versenyeztem. Ezzel párhuzamosan folyamatosan jazz balettre jártam.
Miután a versenyzést befejeztem, belekóstoltam Laki Dóránál és Szőnyi Leventénél a vonalas salsába, Dina Jamilahnak köszönhetően pedig kipróbáltam magam hastáncban is.
Örök szerelmem a West Coast Swing
A West Coast Swingre Vajda Zsolt hívta fel a figyelmemet, az első Youtube-videó, mely azonnal megfogott, Jordan Frisbee és Tatiana Mollman classic tánca volt.
2010-ben kezdtem el táncolni Vajda Zsoltnál és Gombos Tímeánál, vezetésük alatt a Swingshot formáció tagja lettem 3 évre, mellyel a Magyar Látványtáncok Versenyén arany minősítést értünk el. Több koreográfia is részt vettem: 2012-ben a Forget You-ban,  2013-ban a Dirty Dancing-ben,  2014-ben a Getsby-ben.
Egy térdsérülés miatt két év pihenőre kényszerültem, de 2014 októberében visszatértem a West Coast életbe. Ekkor ismerkedtem meg Miskolczy Viktorral, akivel az első közös táncunk után tudtuk, minél többet akarunk a West Coast Swingből.
Rendszeresen veszünk részt nemzetközi workshopokon, ahol a legjobb külföldi
tanároktól tanulunk és versenyzünk is.
Eredményeim:
Swingtzerland 2017 Novice J&J 1.hely
Budafest 2017: Novice J&J – 2. hely