Mostanában elkezdett foglalkoztatni egy kérdés, amiről azt hittem, hogy az itthoni WCS közösségben egyértelmű és egyöntetű álláspontot képviselünk, de rá kellett jöjjek, hogy ez nem így van. Ezért úgy döntöttem, írok egy véleménycikket ebben a témában is.

Ez a téma pedig a versenypontok, a versenyszintek és a tánctudás kérdése illetve relációja. 

Kis (nagy, ha nemzetközi szinten nézzük) közösségünk életének meghatározó és fontos része a versenyzés. Elsősorban a Jack&Jill versenyek, hiszen ezek fejezik ki a WCS lényegét: hogy egy jó táncos bárkivel, aki ismeri a tánc alapjait, képes egy jó táncot összehozni. (Ha esetleg nem ismered a versenytípusokat, itt olvashatsz a lényegükről).

Sok-sok beszélgetést láttam-hallottam élőben és a neten is a témában, és nekem mindig az jött le ezekből, hogy bár vannak, akiket megszédít a pontok és szintek világa, valahogy a konszenzus mégiscsak az, hogy NEM MÉRHETŐ EGYÉRTELMŰEN EGY TÁNCOS VAGY EGY TANÁR TUDÁSA A VERSENYBEN ELÉRT EREDMÉNYEI ALAPJÁN. Az, hogy valakivel jó táncolni, nem feltétlenül egyenesen arányos a versenyeredményeivel, vagy a szinttel, ahol épp versenyez. Az pedig még ennél is biztosabb, hogy egy tanár tanítási képességének nem sok köze van ezekhez a dolgokhoz – maximum akkor jelenthet előnyt a versenyzésben szerzett tapasztalata, ha versenyzésre tanít, azzal kapcsolatos taktikákat, trükköket, tippeket oszt meg a tanítványaival.

Merthogy a versenyzés és a social dance (az egymással, sokakkal táncolás) két szinte teljesen különböző képességhalmazt feltételez, amiknek viszonylag kevés a közös metszetük, legalábbis a feltétlen szükséges képességek terén. És hogy ez miért van? Azért, mert míg a social dance az érzetekről, élményekről szól, arról, hogy a partnerünknek a lehető legjobb táncot biztosítsuk, addig a versenyzés elsősorban a tánc kinézetéről szól – hiszen a bírók a látvány alapján ítélik meg a versenyzők táncát.

Mit is jelent ez a gyakorlatban?

Az elődöntőkben (prelims, quarter finals és semifinals) folyamatos párcsere van – hűen a verseny szellemiségéhez. Ezekben a táncokban a bírák a versenyzőket egyedileg értékelik, vagy a vezetőket, vagy a követőket figyelik, ahogy a feladatukat előzetesen rájuk kiosztották. Vagyis azt nézik, hogy te egyedül, a partneredtől függetlenül mennyire vagy képes megmutatni a tudásodat, mennyire tiszták az alapjaid, mennyire vagy stabil, muzikális és a többi, a versenyszintedtől függően és versenyenként, valamint bíránként valamennyire eltérő értékrendszer alapján, elődöntőnként nagyjából 8-10 másodpercnyi rádpillantás után.. 

És akkor most itt gondolkodjunk el egy kicsit. 

Ha nagyon jó vagy a szinteden, akkor nagy valószínűséggel mindegy, hogy mikor néznek rád, tetszeni fog nekik, amit látnak. Ha szépen mozogsz (quality of movement), egyértelműen stabil és magabiztos vagy, szépek a vonalaid tánc közben, artikuláltak a gördülő lépéseid és mindig zenére is lépsz, az mind-mind segít abban, hogy a bírák a rapid döntési mechanizmusukban téged a jók, a továbbjuttatandók közé soroljanak. 

Ha még nem vagy elég jó vagy rutinos a táncban vagy külsőségeinek megmutatásában, akkor viszont nagyon is számít, hogy amikor éppen rádpillantanak, egy jó vagy egy rosszabb pillanatodat kapják-e el. És bár teljesen egyetértek Joel Torgesonnal abban, hogy Minden partner a megfelelő partner, ami a versenyzéshez való hozzáállás helyességét vagy ésszerűségét jelenti, azért pontosan tudjuk, hogy nem mindegy, kivel táncolunk. Van, aki a legjobbat hozza ki belőlünk akkor is, ha nincs akkora gyakorlata a táncban, mint nekünk, és van, aki tapasztaltabb nálunk, de valahogy mégse tudunk olyan jól kapcsolódni egymáshoz. 

És bár az elődöntőkben ezt a kapcsolódást nem nagyon tudják figyelni a bírák, a táncunkra nagyon is nagy hatással lehet, hogy éppen kit sorsoltak partnerünknek. És akkor még ott van a zene is, ami szintén tőlünk teljesen függetlenül szól, inspirál vagy éppen nem inspirál. 

Persze aki igazán jó, az egy kevésbé hozzáillő partnerrel és kevéssé inspiráló zenére is csodát fog alkotni, és nagy valószínűséggel döntőbe fog jutni és pontot is fog szerezni. Ha viszont nem vagy még igazán jó, akkor a kérdés a fentieken túl már csak az, hogy a hozzád hasonló éppen versenyző társaid közül kiknek nagyobb a látható tudása, illetve kiknek van nagyobb szerencséje a partner, a bírók rátévedő pillantása, vagy a zene tekintetében. Mert ezektől függ, hogy te pontot fogsz-e szerezni azon az adott versenyen. 

Az pedig, hogy hobbiversenyzőként rövid idő alatt sok pontot szerezz, nagyjából hasonló mértékű anyagi- és időbefektetést igényel, mint ha ráfeküdnél a fejlődésre, és így már néhány versenyen nagy előrehaladást érnél el – csak az előbbi esetben a pénzedet és az idődet a sok külföldi versenyen való megjelenésre áldozod, ahol a nagy számok törvénye alapján van némi esélye a pontgyűjtögetésnek is.

 

Ezzel szemben egy buliban a legkevésbé fog az számítani, hogy hogyan néz ki, ahogyan táncolsz. 

Az számít igazán, attól fognak szeretni veled táncolni, ha a táncod a partnereidnek kényelmes, biztonságos, és kellemes érzeteket ad. És ezt el lehet érni három alapfigurával is, ha az alapjaid szilárdak és a kapcsolatod jó, és a legtutibb, legmenőbb figurákkal sem fogod elérni, ha nem, vagy ha azoknak semmi közük a zenéhez.  És persze lehet, hogy kívánatosabb partnernek fogsz tűnni kívülről, ha a parketten gyönyörűen mozogsz és extrahaladó figurákat vezetsz, vagy követőként mindent fantasztikusan kitáncolsz, de ha ezek mögött nincsenek ott a tánc igazi lényegét adó és kívülről – főleg az avatatlan szemnek – nem feltétlen látszó alapok (mint például a kapcsolat minősége), az hamar ki fog derülni a parketten.

Akkor aki szépen táncol, az nem is jó partner? 

Dehogy. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Én a saját kis értékrendszeremben azokat a táncosokat nevezem profiknak, akik kívül-belül jól táncolnak, akikkel szuper a tánc érzete, és még szép is, amit csinálnak. És azokat nevezem haladóknak (advanced táncosoknak), akik szinte bárkivel képesek jót táncolni, bármilyen szinten lévő táncosnak tudnak és akarnak is jó élményeket adni a táncparketten, függetlenül attól, hogy megvan-e bennük az a “táncos én” vagy az a testtudatosság vagy gyakorlat, amitől a mozdulataik gyönyörűek és harmonikusak is lesznek.

Hozzá kell még tegyem mindezek után, hogy a versenyzés azért nem ördögtől való tevékenység, ami elrontja a táncosokat, mert csak a külsőségekre kell figyelni, hogy sikeres lehessen az ember. Mert bár azt mondják, vannak olyan magas szinten sikeres versenyzők, akikkel annyira nem élmény a táncolás, összességében azért hiszek benne, hogy 1) a sikeres versenyzéshez igenis szükségesek a láthatatlan vagy kevésbé látható képességek is, és 2) mindenki valamilyen szinten törekszik arra, hogy ne csak külsőségekben váljék egyre jobb táncossá.

A versenyzés ezen kívül a közösségi élmény része; a szurkolás, a patriotizmus nagyon fontos dolgok a szociális kapcsolódásainkban, a barátaink, a versenytársaink felemelése minket magunkat is emel, nem véletlen, hogy egy bemutató Jack&Jill verseny akár két-háromszor annyi embert vonz be egy buliba, mint a megszokott heti rendszeres létszám. 

Néha én is versenyzek, épp intermediate szinten, épp nem sok sikerrel, amióta (végre) feljutottam. És igen, az a kis “végre” szócska se véletlen és nagyon is árulkodó… nyolc év WCS táncolás után kijutni a Novice-ból, ezt szinte kötelezőnek éreztem akkor. Mert e kis értekezésem első mondatával kicsit ellentétben sajnos néha engem is megcsap az elvárások és a versenypontok bűvöletének szele. Aztán hol több, hol kevesebb energiát (pénzt, időt) teszek bele abba, hogy sikeres versenyző legyek, a prioritásaim és a motivációm is változik időről időre a tánc és a versenyzés terén is. Mert számomra mindig is fontos volt, hogy jól nézzen ki, amit csinálok (és persze a mai napig nagyon ritkán vagyok elégedett az eredménnyel), de mindig sokkal fontosabb az, hogy szeressenek velem táncolni az emberek. 

És hogy mennyit érnek a versenypontjaid? Azt csak te tudhatod. Mert te tudod, hogy mennyi és milyen energiát tettél bele a megszerzésükbe. Egy valamire azonban biztosan nem jók: annak számszerűsítésére, hogy milyen west coast swing táncos vagy tanár vagy valójában.

**************************

Coti, 2020. február

Köszönöm a “szakmai” lektorálást Balásy Ádámnak és Friesz Leventének!

**************************

Ha esetleg más témában is érdekelne a véleményem, írtam már a Taxitáncosok intézményéről, és magáról a WCS-ről is. Minden más témára ott az Olvasnivalók menüpont, benne a versenyzéssel kapcsolatos írások is!