Szerintem ez is egy olvasásra érdemes értekezés, úgyhogy lefordítottam nektek. Az eredetit a képre kattintva éritek el.

10 dolog, amit 10 év táncolás során tanultam

 

Ma lettem harminc éves. Alig voltam húsz, amikor elkezdtem táncolni (kivéve a balettórákat, amiről ötévesen kirúgtak). Ez azt jelenti, hogy kicsit több mint tíz éve táncolok. A salsás első lépésektől a mai brazil zoukban betöltött státuszomig mint szervező és tanár, hosszú utat jártam be.

Ezalatt a tíz év alatt a táncom, a szerepem és a kinézetem is változott, fejlődött. Dolgok, amikről azt gondoltam, hogy tisztán értem őket, mostanra már inkább homályosak. Ez a blog (2013-ban vagy 14-ben indítottam?) élő bizonyítéka mindennek; az első pár posztom nagyon, nagyon más, mint ahogy most írok és gondolkodom a dolgokról.

Ma szeretnék visszatekinteni erre az utazásra. Pontosabban 10 olyan dologra, amit a tánccal töltött időmben tanultam.

1. lecke: Tudsz táncolni

Lehet, hogy nem vagy egy világbajnok alapanyag, de a tested tud táncolni. Hogy mennyire, az egy csomó dologtól függ – de nem kell ahhoz zseniálisnak lenned, hogy részese lehess és élvezd a táncolást.

Én kezdetben annyira rossz voltam, hogy a legelső tanárom közölte velem, a tánc talán nem is nekem való (azt hiszem, ezt rosszul gondolta). Mindenesetre az biztos, hogy nem voltam egy gyorsan fejlődő tehetség. De maradtam. Dolgoztam rajta. Egy napon (kb egy évvel később) végre meg tudtam csinálni a kubai mozdulatot salsában. A karjaim még mindig egy felbőszült velociraptor és egy döglött hal közötti állapotban mozogtak, de a csípődolgot már meg tudtam csinálni. És az első lehangoló élmények után a salsás fejlődésem végre elkezdett megszilárdulni.

Aztán kipróbáltam a west coast swinget és a brazil zoukot. Tíz lépés visszafelé.

Még mindig el kell nyomnom magamban a féltékenységet, amikor egy olyan tanítványt nézek, aki teljes természetességgel képes a fejmozdulatokat és az izolációkat megcsinálni, mintha nem lenne nagy dolog a testtudatosság/kontrol és a hajlékonyság. Nekem legalább egy évembe került, mire valahogy hasonlóan tudtam a mellkasomat mozgatni.

De még azokon a napokon is, amikor nem tudtam megcsinálni a kubai mozdulatot, nem tudtam zenére táncolni és alig álltam meg a lábamon egy forgásnál, még akkor is tudtam táncolni. Nem volt az jó tánc, de tánc volt. És így is volt helyem a közösségben.

2. lecke: Lesznek, akik nálad gyorsabban tanulnak

A tíz évben, amióta táncolok (ebből nyolcat brazil zoukban), láttam embereket felemelkedni és lehagyni engem az idő törtrésze alatt, mint amennyit én töltöttem a táncom fejlesztésével. És ez normális. Hogy miért? Mert vannak olyanok, akik a hátterük miatt tökéletes helyzetben vannak ahhoz, hogy gyorsabban tanuljanak. Lehet, hogy azelőtt balerinák voltak; vagy harcművészeti hátterük van. Esetleg jobb fizikai állapotban vannak, mint én. Vagy olyan helyen élnek, ahol több lehetőséget és instrukciót kapnak.

Néhányan közülük még mindig járnak velünk bulikba. Néhányan nemzetközileg ismert tanárok lettek. Néhányan teljesen eltűntek. És ez is mind rendben van – ez az ő útjuk, nem az enyém. Az én dolgom az, hogy arra koncentráljak, amit nekem kell fejlesztenem ahhoz, hogy az a táncos legyek, aki lenni akarok.

3. lecke: Te alakítod a saját szereped a közösségben

Annak ellenére, hogy szívesen lennék utazó tanár, az én utam a táncban másfelé vitt engem. Miért? Mert a hátterem, a hajlamaim és a fókuszom más, mint ami az utazó sztártáncosoké.

Van, aki otthagyta a munkáját, talált egy partnert, végeláthatatlan órákat edzett vele, koreografált, részt vett más képzéseken, rengeteget utazott, vallásos kitartással járt a konditerembe, és volt korábbi profi táncos előélete.

Én jogásznak tanultam, elkezdtem blogot írni, eseményeket szervezni, helyi szinten nagy léptékben tanítani, szervezkedni, emellett teljes munkaidőben dolgoztam, rengeteg időt töltöttem a táncra gondolással, utaztam, amikor volt rá időm, és magánórákra, csoportos órákra jártam, amikor csak tudtam. De ahogy sejtettem, a rendszeres órák tartása, a szervezés, az írás és a munka valahogy elvette az időt, amit a testem és a táncom fejlesztésére fordíthattam volna.

Így ahelyett, hogy utazó profivá váltam volna, végül elismert helyi tanár/szervező lettem. És író ezen a blogon keresztül. Elkezdtem szervezni. Még mindig utazgatok tanítani, de versenyeket is szervezek és rendezek, és rengeteg segítséget nyújtok más közösségeknek a viselkedési/etikettbeli problémák megoldásában. És egyszer majd szeretnék események műsorvezetőjeként is dolgozni.

Amikor megérkezel egy közösségbe, te választhatod meg, hogy milyen szerepet fogsz ott betölteni. Lehetsz az a táncos, aki a közösségi infrastruktúrát támogatod azzal, hogy megveszed a belépőt és jól érzed magad a rendezvényeken. Vagy az önkéntes, aki az idejét adja cserébe a többieknek azért, hogy táncolhasson. Vagy érezhetsz hívást, hogy megtanuld a DJ-zés, a tanítás, a szervezés, a népszerűsítés, a táncolás művészetét. Esetleg te vagy az a masszázsterapeuta, aki felállítja az asztalát az eseményeken, vagy a vállalkozó, aki cipőket, ruhákat árul. Talán médiaspecialista vagy, aki az eseményeken fotókat, videókat készít.

Vagy lehet te vagy az, aki egy egészen újfajta szerepet kreálsz a közösségben, mert van valami különleges, amit nyújtan itudsz .

Bármi legyen is az, az erősségeid mentén válassz, és olyan szerepet kreálj, ami téged előre visz (és amibe tényleg hajlandó is vagy munkát fektetni).

4. lecke: Amit az emberek látnak és ami a színfalak mögött történik, az két nagyon különböző világ

Gondolj úgy a táncra, mint egy színházi produkcióra: amit a színfalak mögül látni, az nagyon különbözik attól, amit a közönség lát. A fények alatt csillogó ruhákat a remény tartja egyben és a biztosítótűk, kétoldalú ragasztók. Neccharisnyák, amire lukat vágtak, hogy a nagylábujj látszódjon, és a többi részük a szandál pántjai mögött bújik meg. Kiegészítők, amik messziről csillognak, de közelről olcsó, megfestett cuccok, amiknek a hátulja befejezetlen. A szervezés és a profi táncos élet sem másmilyen.

Ha sose voltál a színfalak mögött, akkor talán nem érted teljesen ezeket a különbségeket. És ez rendben is van. Ha a tánc világát csak a nézőközönség szemszögéből szeretnéd szemlélni, az tökéletesen fantasztikus. A táncnak szüksége van közönségre. Tulajdonképpen több nézőre van szükségünk, mint háttérmunkásra, hogy a közösség fenntartható legyen.

De ha érdekel a dolog, talán egy nap kérhetnél betekintést a függönyök mögé. Lehet az egy egyszeri önkénteskedés, csak hogy lásd, milyen is az. Vagy lehet egy kis beszélgetés valakivel, aki a függöny mögött van, hogy lásd, ők hogyan látnak egy problémát vagy egy számodra izgalmas dolgot.

De függetlenül attól, hogy a függöny melyik oldalán vagy, mindig átleshetsz, vagy átválthatsz a másik oldalra. 

5. lecke: A “nem” nem egy csúnya szó

Abban az időben kezdtem, amikor a “soha nem mondj nemet/mindig mondj igent” időszaka volt. Az idők megváltoztak, de még mindig nehezemre esik, hogy a “nem” ne okozzon rossz érzéseket.

Az utam során rájöttem, hogy ha ítélkezés nélkül és őszintén mondjuk, akkor a “nem” egy teljesen elfogadható és kedves válasz lehet – függetlenül attól, hogy mi a mögötte rejlő ok. De amikor egy “nem” csak egy lehetőség arra, hogy udvariatlanok vagy undokok legyünk (vagy amikor arra használjuk, hogy valakinek kifejezzük a szemrehányásunkat vele), az repedéseket fog okozni a közösség finom rendszerében.

Nincs arra szükség, hogy a visszautasítást megmagyarázd magadnak azzal, hogy az illető “megérdemelte”. A legtöbb visszautasításnak semmi köze ahhoz, hogy aki kapja az megérdemli-e vagy sem; ahhoz van köze, aki kimondja. És ezt tudatosítanunk kell – inkább, mint hogy szükségét érezzük a megérdemeltté tételére a saját bűntudatunk enyhítésére.

6. lecke: Nem minden táncos jó ember

Amikor elkezdtem tanítani és részt vállalni a szervezésben, néhány ember, akire addig felnéztem, drámaian megváltoztatta a hozzám való hozzáállását – addig a pontig, hogy közölték velem, nem vagyok szívesen látott vendég az eseményükön. Egészen addig a tánc volt az én biztonságos kis mennyországom. Persze volt pár “csúszó-mászó”, de semmi, amit ne tudtam volna kezelni – és semmi, ami miatt ne éreztem volna biztonságban magam a közösségben.

Sok idő eltelt azóta, de azok a sebek – és a cserbenhagyottság érzése – soha nem fognak igazán elhalványulni. Ugyanakkor megtanították nekem, hogy akár az életben, a táncban is van sok ember, akik a barátaim, de van pár kevésbé kellemes példány is. A legjobb, amit tehetünk, hogy a közösség ránk eső kis részét olyan pozitívan irányítjuk, hogy a lehető legtöbb fényt vigyük vele az egészbe.  

7. lecke: Sose lehetsz kész a tanulással

Egy évtized után is még mindig tanulok új dolgokat minden egyes alkalommal, amikor egy másik tanárra figyelek. Akár azt, hogy hogyan lehet valamit jobban tanítani, vagy egy mozdulat kivitelezésének egy új módját, egy jó kis gyakorlatot, vagy egy kreatív kombinációt, úgy gondolom rengeteg érték van, ami a miénk lehet a tánc minden egyes szintjén.

Könnyű elkalandozni a figyelmünkkel egy csoportos órán, pedig tényleg rengeteg értékes információt kaphatunk. Csak úgy, mint egy magánórán vagy egy általános beszélgetés folyamán. Ha a szemeid és füleid mindig nyitottak az új információ befogadására (még akkor is, ha azt épp nem pont neked szánták), soha nem fogod azt érezni, hogy már abbahagyhatod a tanulást.

Extra tipp: a legtöbb nagy megvilágosodásom olyan csoportos órákon volt, ahol valami “könnyű” dolgot tanultunk, amit már tudtam. Lehetett ez egy csavar egy koncepcióban, egy új rotációs szög, vagy valami más apró információ, soha ne értékeld alul a könnyű órákat egy jó tanárral. Ugyanez igaz a helyi órákra – találhatsz értéket abban, ha újrajárod ugyanazt a szintet még egyszer.

8. lecke: Táncolj úgy, mint egy kezdő

A partnered nem találja az ütemet? Nem tud elég gyorsan lépni? Azt se tudja, hogy kell az alapokat táncolni? Táncolj úgy, mint ő!

Komolyan! Amikor valaki nem tudja a zouk lüktetését, akkor csak lépegetek lassú-lassú-lassú-lassút… Ha még az alapokat sem tudja, akkor csak előre-hátra, vagy oldalirányba lépegetek egy-kettőket, egy kis csipőriszával. Esetleg felemelem a karom, hogy megforduljon. Ha a vezetőm pont-lépeket lép, akkor én is pont-lépegetek vele.

Ugyanez igaz a többiekre is. Ha ők nem nem tudnak veled lépést tartani, tarts velük lépést te. Végül is ez csak tánc, miért kéne olyan komolyan venni?

9. lecke: Kérj visszajelzést

Könnyű úgy járni a táncos utadat, ha nem kérdezel a saját táncodról. De ha azt veszed észre, hogy rendszeresen visszautasítanak, vagy valami nagyon nem működik, keress válaszokat egy partnertől, akiben megbízol, vagy aki barátságos veled. Ha nem ismered jól, megkérdezheted, hogy nem bánja-e, ha tanácsot kérsz egy adott dologban tőle.

Ez segíthet rátalálni a kényelmetlen vagy nehéz jellemvonásokra a táncodban. De légy készen a visszajelzés befogadására! Ha védekező módban vagy, nem fog segíteni a fejlődésben, csak aláássa az önbizalmadat. 

10. lecke: Döntéseid legyenek tudatosak

Akkor kezdtem nem veszélyeztetve érezni magam a bonyolultabb táncokban, amikor sikerült megváltoztatnom a hozzáállásomat: amikor tudatosan döntöttem, hogy belemegyek valamibe vagy sem. Ez vonatkozik a verbális/ nem verbális kommunikációra, egy mozdulat félbehagyására, vagy a kompenzálásra is.

Akkortól, hogy nem voltam többé egy passzív tárgy, hanem valaki lettem, aki aktív döntéseket hoz arra vonatkozóan, hogy mi az, ami a testének megfelel, az önvédő táncolás természetessé vált (ha szükséged van ezzel kapcsolatos tippekre, keress meg – elég sokat tanítom ezeket). És ez azzal is járt, hogy ritkábban éreztem magam védekezőnek, mert nem álltam és vártam, hogy megtörténjen a baj. Inkább folyamatosan kommunikáltam a szükségleteimet nem verbális módon, néha-néha (kedvesen) verbálisan is, ha a fizikai jelzés nem ment át. Ez pedig forradalmasította a követői élményeimet.

Várom, hogyan tovább..

Izgatottan lépek be a második táncos évtizedembe – és izgatottan várom, hogy elmondd, te milyen leckékkel találkoztál a saját utadon. Írd meg kommentben!

***********************************

Írta: Laura Riva
Fordította: Coti
(2019. október)