Myles és Tessa: A párbeszéd – a játék kialakulása

WCSHirek.hu logó 2018
Ez a cikk több mint 9 hónapja nem frissült, a benne lévő információk lehet, hogy már elavultak!

Profik tollából a WCS-kommunikációról – az eredetiért katt a képre, fordítás alatta!

Vezetőként szeretnéd, ha a játékos követők hagynák, hogy többet vezess? Vagy épp azon gondolkozol, hogy veled miért nem játszanak úgy, ahogy a többi vezetővel?

Követőként érdekel, hogy hogyan tudsz “jó követő lenni”, amikor annyi ötleted van, ha szól a zene? Vagy szeretnéd, ha még nagyobb lenne a játékos repertoárod? Ez az egész nem szól másról, mint a követői szereped és az önkifejezésed egyensúlyba hozásáról.

A west coast swing a zene és a király mozdulatok miatt vonzza egyaránt a férfiakat és a nőket is. De a nőket egy másik ok egy kicsit még jobban vonzza: a szabadság.

Figyelmeztetés:

Ez a cikk történeti eseményeket és azoknak a mai modern west coast swingre gyakorolt hatását írja le, ezért a férfi vezetők és női követők tradícionális szerepeire tartalmaz utalásokat. Ez nem egy véleménycikk a vezető/követő szerepek nemi semlegességének fejlődéséről. Az egyszerűség kedvéért a régi terminusokat használjuk, de feltesszük, hogy bármelyik nem képviselője táncolhatja bármelyik szerepet.

A párbeszéd különleges egyensúlya

A WCS a létező legszabadabb páros tánc. Van struktúrája, de az összes többi táncnemhez képest sokkal több benne a párbeszéd. Az improvizáció természeténél fogva mindkét fél részvételét feltételezi – hisz elég unalmas lenne elmenni egy vacsorapartira, és csak magaddal beszélgetni.

Bármely civilizált párbeszédben két szerepkör van: a beszélő és a figyelő. Egyik sem működhet a másik nélkül. A legtöbb páros táncban a táncosok megmaradnak a saját szerepüknél: a (tradícionálisan férfi) vezető csak beszél, míg a (tradicionálisan női) követő csak figyel. De egy beszélgetésnél a szerepek váltakoznak, könnyedén alakulnak egyikből a másikba a szereplők között: amikor az egyik abbahagyja a beszédet, a másik átveszi azt, és az eredeti beszélő lesz a hallgató. A legtöbbször, feltételezve, hogy jó nevelést kaptál, ez könnyedén és erőlködés nélkül működik. A WCS maga ez a beszélgetés. Egy érdekfeszítő társalgás, ami kizárólag a WCS sajátja.

A nők lehetősége a beszédre

Van egy olyan történet, ami szerint “az éjszaka hölgyei” próbáltak az eltávozáson lévő részeg matrózokkal, akik már nem nagyon voltak képesek vezetni, flörtölve táncolni. A nők megtartották az önkifejezésnek ezt a módját az évtizedek során, a vezetők pedig józanul is élvezték ezt a kis műsorszámot. Lássuk be: jó néha egy kis időre hagyni, hogy valaki más vezessen.

De a józan vezetőknek voltak ötleteik. Szerették a figurákat és a forgatásokat – minél több, annál jobb! Így alig maradt lehetőség a játékra. Az számított jó követőnek, aki a legtöbb őrült dologgal képes volt lépést tartani, amit a vezetők kitaláltak. Ez viszont annyira lefoglalta őket, hogy nem volt idejük az önkifejezésre, csak ha a vezető néha megszánta őket, és adott egy pár ütemnyi időt egy figura végén, amit kitölthettek, így dobván nekik egy kis csontot. Ennek az időszaknak a táncosai mesterei lettek a gyors forgásoknak és az előre betanult ritmus-figuráknak.

Az inga átlendül

A párbeszéd olyannyira diktátummá vált, hogy a követők elkezdtek fellázadni, ragaszkodván ahhoz, hogy kifejezhessék önmagukat. Amikor elkezdtem WCS-t táncolni 2000-ben, az volt a “hijacking” trend csúcspontja. Ez a trend sokakat befolyásolt, bár nem mindenkit – de elég volt ahhoz, hogy néhány jellemző viselkedésminta kialakuljon:

Ennek az időszaknak a tapasztalt követői nagyon ügyessé váltak a vezetés ellopásában, de ezt úgy tették, hogy nem voltak tekintettel a tánc folyamára vagy a vezető szándékára, helyzetére. A zene szerkezetét gyakran beáldozták, mert egyik táncos sem volt eléggé vezető helyzetben, hogy együtt eltalálhassák a stoppokat. Ettől pedig a beszélgetés egymás félbeszakításának csataterévé vált.

Mindez már olyan méreteket öltött, ami megfosztotta a férfiakat a hatalmuktól. Gyakran lehetett látni, ahogy a vezetők csak morcosan toporognak, és játszószerei a követőknek, amíg azok a sloton játszanak. A zeneiség a követők sajátja lett. A vezető csak azért volt jelen, hogy keretet adjon, amit a követő akár meg is változtathatott. Idővel a vezetők olyannyira alávetették magukat a követőknek, hogy az már a táncos fejlődésük rovására ment.

Tisztázzuk: a hijack (=eltérítés) nem jó dolog, ugyanúgy, ahogy egy busz vagy egy repülőgép eltérítése sem az.
Senki sem azért kezd táncolni, hogy aztán harcolhasson. A páros táncok tradícionális szerepében a férfiak talán szeretik, hogy 3 percre ők a főnökök, és a hölgyeknek illenék követni őket. A követőknek talán tetszik, hogy megengedik a férfiaknak, hogy lesöpörjék őket a lábukról, és elvigyék őket egy menetre. Nincs harc – egy olyan egyesség ez, amiből mindkét fél profitálhat. Nem állítom, hogy a WCS ebben a tekintetben már nem játszik, de a prioritások mások.

Tisztázzuk ezt is: az önvezetés sem jó. Elkezdeni egy mozdulatot, mielőtt a vezetőnek lehetősége lett volna vezetni azt, ugyanannyira a partnerség szabotálása, mint a hijack.

Ezzel szemben a visszavezetés (backleading) egy olyan haladó szintű képesség, ami produktív és együttműködő: a követő észreveszi, hogy nincs meg az a mechanika, ami a mozdulat működéséhez szükséges, ezért létrehozza azt ő maga, anélkül, hogy a szerepeket vagy a mozdulat eredeti szándékát megváltoztatná. Ez haladó képességeket, és mindkét szereppel kapcsolatos aktív éberséget feltételez.

Az inga visszalendül

A hijack-trend elmúlt (vagy átfejlődött), ahogy a vezetők elkezdtek kiállni magukért és proaktívabbak lettek. Elkezdtek a zenére figyelve vezetni – a figurákat a lassúbb, kifejezőbb zenéhez igazították, rászabták azt. A követőket pedig annyira szórakoztatta és lefoglalta a megjósolhatatlan, változatos figurák tömege, hogy nem tudtak annyit hijackelni. Észrevették, hogy a vezetőknek több érdekes mondanivalója is akadt, amire érdemes odafigyelni. Úgyhogy elkezdtek újra figyelni.

Vannak, akiknek a figyelés eleve a komfortzónájukon belülre esik, ezért nem fontos nekik, hogy beszéljenek. Ami teljesen rendben van, ez az ő választásuk. De másoknak, akik az önkifejezési lehetőségek miatt találták meg és szerettek bele ebbe a táncba, a párbeszéd, az évődés, a játék az, amire vágynak.

Miután a vezetőket már nem hijackelték folyamatosan, kedvük támadt lehetőségeket felajánlani a követőknek a játékra – végül is, felüdülés néha hagyni, hogy valaki más vezessen, emlékszel? De mostanra a játék megváltozott. A figurák mások, a zene lassabb és kifejezőbb. A vezetők jobbak lettek az improvizálásban, már nem ragaszkodnak annyira a koreografált figurákhoz, mint azelőtt – több lett a nyitott kérdés. Meginvitálják a követőket a játékra (amikor nekik alkalmas), mert nem kell rohanni a következő figurához. És ámikor a vezetők meginvitálják a követőket, hogy egy kicsit beszéljenek ők, ezzel magukra veszik a figyelő szerepét.

A váltások irányelvei

A WCS mindig is az akció-reakció tánca volt. De ez a koncepció homályos, és nincs mindig jól megmagyarázva. Ott van Newton törvényeinek a nyilvánvaló biomechanikus alkalmazása. De a párbeszéd tekintetében van egy könnyed, erőlködésmentes, tiszteletteljes, oda-vissza megállapodás a partnerek között. A szerepcsere köztük egyetértésben és gördülékenyen történik: az elsődleges vezető irányítja a tánc szerkezetének nagy részét, a követő díszíti, amikor csak lehetséges.

De ahogy egy kiegyensúlyozott beszélgetésnél reméljük, egy bizonyos ponton a beszélő megáll, hogy kérdéseket tegyen fel, meghallgassa a visszajelzést, vagy átadja a lehetőséget: megengedi a figyelőnek, hogy beszéljen egy ideig, aztán az elhangzottakból építkezve viszi a beszélgetést tovább.

A WCS-ben ezt nevezzük “invitation leadnek” (meghívásos vezetés). Ha a vezető meginvitálja a követőt a játékra, engednie is kell, hogy a követő befejezze az ötletét és visszaadja neki a vezetést. Néhány kivételtől eltekintve, ha a vezető beleszól, mielőtt a követő befejezné, az nem más, mint a hijack.

Néha a figyelő késztetheti a beszélőt a hallgatásra, hogy neki is legyen lehetősége a beleszólásra. A WCS-ben ezt “kérésnek” nevezzük, amikor a követő fizikai jelet ad a vezetőnek a kapcsolat megváltoztatásával vagy érintéssel, ami jelzi a vezetőnek, hogy van egy ötlet, amivel a követő hozzájárulna a beszélgetéshez. Amennyiben a vezető nem épp egy bonyolult mozdulat kellős közepén tart, engednie illik a kérésnek, és alávetnie magát vagy segíteni a követőnek az ötlet kivitelezésében azzal, hogy visszaadja a kért kapcsolatot, vagy szünetelteti a saját mozdulatát.

Ha a vezető nem reagál, az lehet azért, mert nem vette észre a kérést, nincs még meg neki ez a haladó szintű kommunikációs képessége, vagy nincs a megfelelő helyzetben, hogy megálljon és segédkezzen. Ebben az esetben a követőnek a saját követői szerepét kell elsőbbségben részesítenie, és az ötletét eltenni későbbi megvalósításra – késznek kell lennie elengednie az ötletét a másodperc tört része alatt azért, hogy a tánc folyamát ne szakítsa meg. Ugyanúgy, ahogy egy beszélgetésnél, ha a követő ragaszkodik az ötletéhez, az félbeszakítás/hijack, és lehetséges, hogy mindkét résztvevő biztonságát kockáztatja vele.

Mindkét szereplő felelőssége

Nagyon fontos, hogy mindkét szereplő értse, hogyan kell figyelni és hogyan kell beszélni. Ez azonban nem változtatja meg az elsődleges szerepeket. Az elsődleges beszélő szerepének része, hogy fogékony és készséges legyen az elsődleges figyelőre. És az elsődleges követő szerepének része, hogy tudatában legyen a játék fő szabályainak, és felfedezze és kihasználja azokat a lehetőségeket, ahol a beszélgetést terelni tudja, ahol ahhoz hozzá tud tenni.

Ez különösen nyilvánvaló manapság, amikor a táncosok azzal küzdenek, hogy újra felfedezzék a zenei szerkezet kifejezésének elhanyagolt művészetét. Táncunknak ez az eleme másodlagos volt csak abban az időszakban, amikor az előre kitalált ritmus-figurák voltak a menők. És míg az elmúlt kb 5 évben annyi zeneinterpretációs mozdulat és párbeszéd született, sok táncos úgy jutott fel a ranglétrán, hogy nem értette, hogyan kell zenét számolni és annak megfelelően táncolni. A zeneiség e domináns aspektusának visszafejlődése nem csak a vezetőket állítja feladat elé, de a követőknek is felelőssége, hogy tisztában legyenek a zeneszerkezeti játékkal és az abban betöltendő szerepükkel.

Természetesen nem elvárható, hogy megtanuld az invitation lead-et vagy a zene szerkezetének kitáncolását egy cikk elolvasásával! És ne hidd, hogy képes vagy vizuálisan levezetni “jeleket”, hogy ez működjön. Rengeteg technikai részlet van a kapcsolat terén, ami szükséges ehhez a fajta párbeszédhez, és ami meghaladja ennek a cikknek a hatáskörét. Hogy honnan tanulhatod meg ezeket? Magánórán, természetesen, és tematikus intenzív tanfolyamokon. És van egy pár állati jó videónk is az eredeti cikk legalján.

Mire jó neked, ha jól figyelsz

A követők imádják azokat a vezetőket, akik figyelnek. Még ha nincs is mit hozzátegyen a követő, a vezetőnek oda kell figyelnie, hogy a vezetése milyen hatást ér el a követőnél. Más szavakkal: figyeld meg, hogy vezetőként meghallanak-e!

A vezetők imádják azokat a követőket, akik figyelnek. Idegesítő, amikor egy követő előbb csinál valamit, minthogy a vezetőnek lehetősége lett volna azt levezetni. Más szavakkal: az, hogy te (a követő) meg tudod jósolni, hogy mit fog mondani a vezető, még nem jelenti azt, hogy vele együtt kellene kimondanod. Maradj le.

Az a könnyedség, amivel a beszélgetésben szerepet cserélünk, sok táncos kiváncsiságát felkeltette az ellentétes szerep iránt. Ennek semmi köze a nemiséghez – a táncosok egyszerűen keresik a kihívást, és élvezik egy új “nyelv” megtanulását. A szerepcserével is többen próbálkoznak, aminek során a vezető-követő szerepet teljesen felcserélik néhány ütem erejéig, feltételezve, hogy mindkét szereplő képzett az ellentétes szerepben. Ez a csere is egy könnyed beszélgetés: a játék lényege, hogy az átmenet minél simább legyen, hogy a tánc folyamát a lehető legkevésbé zavarja meg. Az ellentétes szerep megtanulásával megtanulod megérteni és tudatában lenni a partnered szükségleteinek. A szerepcsere megtanulásával megtanulod megfigyelni és elemezni a tánc folyamát azért, hogy manipulálni tudjad azt.

Manapság a hijack ugyanolyan udvariatlanságnak számít, mint félbeszakítani valakit egy beszélgetésben. A vezetőknek meg kell tanulniuk, hogy rendszeresen lehetőséget biztosítsanak a követőknek a játékra a tánc során. Ha a követők elegendő lehetőséget kapnak az önkifejezésre, nem fogják szükségét érezni, hogy “ellopják” azokat. A követőknek meg kell tanulniuk, hogy felismerjék az invitation lead-eket, és hogy legyen elegendő kelléktáruk, amiből választhatnak, hogy hozzátegyenek a pillanathoz.

Annak érdekében, hogy manapság valaki jól érezhesse magát egy WCS buliban, a táncosoknak tekintettel kell lenniük a felelősségükre abban, hogy jó beszélgetőtársak legyenek. Senki nem szereti a vitákat, de mindenki szereti, ha meghallgatják.

——————

Írta: Myles Munroe és Tessa Cunningham Munroe

Ford: Coti (2018. április)

——————

És mindez érdekel a gyakorlatban is? 2018. júliusában megtanulhatod Irina Puzanova kommunikációs workshopján.