Tárkányi László

Ez a cikk több mint 9 hónapja nem frissült, a benne lévő információk lehet, hogy már elavultak!

A west coast swing számomra az élet lemodellezése…

Viszonylag későn, a középiskolai szalagavató utáni évben kezdtem el táncolni, az elején a társaság miatt. 2003-ban egy igen szokványos sémát követve beiratkoztam egy társastánc tanfolyamra, ami végül annyira berántott engem a tánc addig nem ismert világába, hogy az első egy-két hónap kivételével az évadban nem múlt el buli anélkül, hogy ott ne lettem volna. Később a méltán hires Bohém Boogie Európa-bajnoki második helyezett formáció tagjai inspiráltak a boogie-woogie kipróbálására. Ez olyannyira jól sikerült, hogy Horváth Emőkével, aki szinte a kezdektől számítva partnerem volt, számos országos szintű versenyen értünk el szép eredményeket (Magyar Kupa 2. Helyezés), hosszú éveken keresztül sikeresen versenyeztünk. A boogie-s évek alatt megismerkedtem a lindy hop, a balboa és a salsa alapjaival is, valamint meghatározó élmény volt a szóló jazztánc kipróbálása, ami minden tánchoz megfelelő alapot biztosított és biztosít máig is.

A west coast swinggel 2009-ben ismerkedtem meg Balásy Ádám és Jóri Rita intenzív kurzusán. A kezdetektől fogva tagja lehettem Magyarország első és egyetlen West Coast Swing formációjának, a SwingShot formációnak, mellyel országos modern- és látványtánc versenyeken arany minősítést és különdíjat is szereztünk, és számolatlan fellépésen vettünk részt az ország számos pontján.

A west coast swing számomra az élet lemodellezése, hiszen ha betartasz néhány nagyon egyszerű alapszabályt, akkor szinte bármi lehetséges, bármit meg tudsz csinálni, nincs előtted lehetetlen. Ebben a táncban találtam meg azt, amit tudat alatt igazán kerestem, hiszen szinte bármilyen zenére táncolhatod, a blues-tól elkezdve a hip-hop-on keresztül egészen a mai R’n’B sláger zenékig.

Lehetőségem nyílt nemzetközi továbbképzéseken részt venni (BudaFest, French Open, UK&European WCS Championships, …), ahol a téma legnagyobb amerikai és európai alakjaitól (a teljesség igény nélkül pl. Jordan Frisbee-től, Benji Schwimmer-től, Maxence Martin-tól) tudtam tanulni. 2016-ra sikerült elérnem, első magyar leader-ként az All-Star kategóriát.

Nagyon örülök, hogy Európában és itthon is nagyon komoly ütemben nő a west coast-os közösség! Ezt meg kell osztani, ebből senki nem maradhat ki! Hajrá magyar csapat! 🙂

Telefon:70/4004718

E-mail: tarkanyil@gmail.com

És egy angol nyelvű interjú Lacival: